Miért ez lett a cím? Borunk Magyarország egyik leghűvösebb éghajlatú borvidékén készült, az utóbbi idők egyik legnehezebb évjáratában, amikor napsütés nem sok volt, özönvíz viszont dögivel. Ha belegondolok, hogy ilyen kondíciók mellett az egyik legkésőbbi érésű szőlőfajtával volt dolgom, akkor úgy gondolom, hogy eléggé helytálló a címbeli minősítés. Mi lett belőle ezek után? Igazi hiánypótló alkotás, amiről ordít, hogy nem a kilencvenes évek végén elterjedt módi szerint lett iskolázva. Gyümölcsös, de nem lekváros, nem a csersav és a hordó aromák által megszabott stílusban.

A fajtától szokatlanul halvány színnel nyit. Információ tartalma ugyan nem sok van, de érdekes tény, hogy nyitás után egészen meghökkentő, tömény tonhal szaga volt, ami szerencsére hamar kiszellőzött és átadta a helyét a nagyon szép érettségű feketebogyós gyümölcsöknek. Nem igen kóstoltam még Cabernet Sauvignont, aminek ilyen tartalmas illata lenne és mégsincs benne semmi nehézkes jelleg. Szájban is hasonlókat tapasztaltam, nagy adag gyümölcskosár, főként szeder, feketeribizli és egy csipetnyi áfonya. A hordó csak egy finom vanília ízt kölcsönöz a kortynak. Teste közepes, tanninja csak a háttérben operál, savai vannak, kicsit több is, mint amennyit szeretek. Nagyon elegáns és harmonikus, de nem tagadhatja le az évjáratát. Egy decinél többet étel nélkül nem szívesen innék belőle, étel mellé viszont több, mint kiváló. Nem akkor venném elő, amikor egy jó beszélgetés alatt eltűnik egy egész palack, inkább egy jó ebéd közben és után tud érvényesülni. Már most lelkesen várom a következő évjáratok gyümölcseit, hogy egy jóval melegebb évjárat vajon mennyivel több mélységet tud belevarázsolni a pohárba. Illatában és eleganciájában simán hozza a klasszis szintet, de a savak miatt inkább csak egy igen erős 6 pontra (89) volt jó nálam.