Nagyon hosszú ideje csorgattam a nyálam erre a borra, az idei furmint februáron magasan ez a bor tetszett a legjobban. Amikor hazaérvén realizáltam, hogy majdnem ötszámjegyű összeget kóstál ez a bor, egy kicsit elkeskenyedtem, de a lelkesedés kitartott és az év végi kedvenceink újrakóstolására sikerült belőle egy palackot kapni. Na, most az elején megmondom, bár tudom, hogy most, a gazdasági világválság legmélyebb bugyraiban ezzel sokaknál kiverem a biztosítékot, mégis bátran állítom, hogy ez a bor megéri a majd tízezer forintos vételárát. Bizonyos szint felett minden egyes kis lépcsőfokért keményen kell csengetni a kasszánál és ennek fényében azt kell, hogy mondjam, itt több, mint korrekt ár/érték aránnyal van dolgunk.
Illata szédítően mély és buja, méz és sárgabarack vezeti, gyakorlatilag egy tokaji aszú illata, édesség nélkül. Szájban, mint a folyékony selyem, a maradékcukor és a tizenötös alkohol se butítja el a komoly, de nem tolakodó savait. Az ízek nagyon sokáig kitartanak, csak hosszú percek múlva illan el a szájból a mámorító ízkavalkád. Nem volt még a poharamban ilyen komplex, hosszú és szinte tökéletes száraz bor, ami ráadásul ennyire szórakoztató és finom. Nálam ez az etalon vagy unikum vagy mittudoménmi, nem is akarom kategóriákba gyömöszölni, ez már nekem 9 pont vagy robertparkeresen (93-96).
Még van majdnem két hónap az évből, de nagyon csodálkoznék, ha valaki letaszítaná az idei toplistám csúcsáról ezt a bort. Mindenképpen ajánlott kategória. Annak a generációnak, akinek volt szerencsétlensége elkerülni (én is klubtag vagyok) a 2000-es Úrágyát, meg a 2003-as Szent-Tamást, annak valószínűleg ez lesz a nagy száraz tokaji bor etalonja. Nekem mindenképp.