Azt mondják a csúcson kell abbahagyni, ha ez igaz, akkor ennél jobb évjárattal nemigen zárhatná le a “Cuvee” márkanév használatát a Szepsy birtok. A Dűlős Szamorodniként folytatódó történet utolsó darabja emlékezetes búcsúval köszönt le, felrakta a lécet az utódoknak. Nekem ez volt az első bor, amitől valami egészen mást kaptam, mint előtte bármilyen másik bortól, amire jó ideig úgy tekintettem, hogy nincs tovább, sem minőségben, sem élezhetőségben, az út vége, a Nirvana vagy nevezzük, ahogy akarjuk. Régebben ez volt számomra “A” bor, az utóbbi egy évben azonban annyi élmény ért ezen a szinten édes tokajiból, hogy a tökéletességét ezúttal sem vitatva, most már csupán az ikon szintet éri el nálam.
Mélyarany szín, de nem az a fáradt öreges borostyán jellegű, hanem a mélysége ellenére is vibrálóan tükrös fiatalos gyönyörűség. Illatát szinte teljesen kitölti a legfinomabb érzetű sárgabarack buké, emellett számtalan finomság díszíti de dominálni egyik sem tud. Komplexitása lehengerlő szájban is, olajos érzetről nincs itt szó, ez már egy magasabb szintű matéria, tiszta krémesség a szó legjobb értelmében. Ha valami érzékletes példát kéne hoznom hogy mihez hasonlíthatnám, akkor azt mondanám, hogy egy adag legfinomabb minőségű tejszínt összeturmixolnák néhány szem válogatott sárgabarackkal, akkor valami hasonló élményt képzelnék el. A teljes ízvilágához feltétlenül hozzátartozik még a vanília, az akácméz és egy árnyalatni fekete tea is. Avaros vagy gombás ízeknek a nyomát sem találtam benne.Ez a legkrémesebb érzetű ital amihez valaha szerencsém volt. Utóíze vibráló és valószerűtlenül hosszú. Életem egyik legjobb bor élménye, 9 pont (96).
