Nem jó dolog megöregedni, de ha már úgyis elkerülhetetlenül megtörténik, akkor legalább érdemes stílusosan csinálni. Ahogy embereknél, úgy boroknál is lehetségesnek gondolom ezt. Állandó kóstolótársammal két éve részt vettünk a tizenegyes Kikelet borok premierénél, a Lónyai nekem ott instant klasszikussá vált egy szempillantás alatt. A kiemelkedő szerkezet és a fantasztikus íz és illatvilág mellett az elképesztő vibrálás fogott meg leginkább. Na ez az, ami most újrakóstolva elveszett vagy legalábbis elveszni látszik. A savai még ma is szépek, még ha nem is annyira ropogósak, de az az elementáris erő, ami fiatalon megvolt benne, egyértelműen megfakult. A klasszikus tokaji löszös citrusok most is ott lapulnak, de inkább már a déligyümölcsök vették át a főszerepet. El tudom képzelni, hogy valakinek ez így és most komolyabb bort jelent ebben a formában, mint kis csikó korában, de számomra elillant a varázs. Lehet, vagy még inkább remélem, hogy nem végleg, de az utóbbi két három kóstolás után már nem hiszek a nagy feltámadásban. Lehet, kicsit komornak tűnik a leírás, az összkép szerencsére ennél sokkal szebben fest. Egyszerűen, ha valamiért nagyon rajongok, utána nehezebben dolgozom fel az elvesztését, mert hiába fogom kóstolni ezt a bort még egészen biztosan, érzem, az már csak amolyan felmelegített kapcsolat lesz. Felmelegítve meg csak a töltöttkáposzta jó. A Birtok hárs egészen más pályát futott be nálam. A Lónyai vagy akár a Kassai mellett sosem tekintettem rá egyenrangú félként, most azonban a különbségek elvékonyodtak és egész komoly szereplővé cseperedett. A Lónyai a nagy klasszis szintről egy becsületes hatosra redukálódott, a Birtokbor viszont egy pontocskára megközelítette a favoritomat. Ősszel még visszatérek erre, amikor megérkeznek a tizenkettesek hozzám. Remélem lesz olyan, amelyik majd átveszi a sztár szerepet.

A Meryl Streep képet innen kölcsönöztem.