Lehet, valakinek már unalmas a téma, a magyar blogtérben is értekeztek erről a témáról már nem egyszer, de minden rendszeres borfogyasztó előbb-utóbb belebotlik a dugó kérdésbe. Engem mostanában kezdett el igazán foglalkoztatni, bár nem kell semmi eget rengető negatív élményre gondolni - nem kellett a múlt héten egy palack Chateau Margauxot a lefolyóba öntenem -, ennek ellenére a kis bosszúság is bosszúság és ha egyfolytában a mindennapjaink részévé vállnak, akkor többé már nem is olyan kicsik. Az igazi árnyoldala a dugó problémáknak szerintem a bizonytalanság érzet, az, hogy akár milyen minőségű bort veszek, lehet az szaküzletből, tárolhatom gondosan, mindezek ellenére a nyitás utáni percek könnyen kínos pillanatokba fulladhatnak. Nagyjából itt tartottam az eszmefuttatásomban, amikor a héten belefutottam igen jó írásba egy angol nyelvű blogon, így abból szemezgetek most néhány gondolatot a következő bekezdésben és a végén majd kiegészítem néhány saját gondolattal.
Nagyon érdekes megközelítést alkalmaz a szerző, rögtön bedob egy igencsak elgondolkoztató kérdést: Mit tennél, ha a boltban vásárolt tojás/hús/kenyér nagyjából 8 százalékat egyből a kukába kellene dobnod? Nem éreznéd úgy, hogy valami nagyon nincs rendben vagy még inkább, vásárolnál valaha abból a termékből újra az életben? A dugóíz problémája a rendszeres borfogyasztók felett állandosult Damoklész kardjává lett. Ha ez nem lenne elég és szerencsésen elkerülne minket a kartonpapír íz iszony, még mindig ott leselkedik a másik veszély, miszerint a parafadugók egyik alapvető tulajdonsága, hogy ha kis mértékben is, de különböző mértékben engedik levegőzni a bort maguk alatt, emiatt tökéletesen tárolt palackok között is kilométernyi különbségek keletkezhetnek néhány év alatt, egészen addig a pontig, ahol a féltve őrzött darabunkból csak egy rommá oxszidálodott, gyümölcs és örömtelen bor nem válik. Természetesen a komolyabb parafadugó gyártók egyre-másra kísérleteznek a TCA mentes dugó elkészítésével, az arányokon már sikerült is javítani, azonban a probléma gyökerét még nem sikerült kezelni. A csavarzárak és más alternatív megoldások (mesterséges dugók) egyre több előnyt tudnak felmutatni a bor oxigénnel való ellátásával kapcsolatban is, végső célként a teljesen kontrollált oxigén menedzsmentet jelölve ki. Épp egy magyar Sauvignon Blanc (Nyakas) bor példáját hozta fel a szerző, két palack közül az egyik nomacorc dugóval volt ellátva, a másik hagyományos parafadugóval; a különbség jól érezhető volt, a mesterséges dugóval ellátott palack sokkal több frissességet és gyümölcsösséget mutatott. A szerző végkövetkeztetése egyértelmű és végletes, hiába van velünk a parafa évszázadok óta, az ideje lejárt és itt az idő, hogy a fogyasztók kiköveteljék a változásokat. Eddig tartott az összefoglaló, aminek sarokpontjaival nemigen tud vitatkozni senki sem, aki már bosszankodott emiatt.
Először észre sem vettem, hogy egyre gyakrabban azt kukkolom a webshopok borleírásánál, hogy mivel van lezárva. Hovatovább, az utóbbi időben készítettem olyan listát is, ahol már csak ilyen külföldi tételek szerepelnek. Ha 15-25 Euro között simán találok tucatszámra 6-7 pontos borokat, ahol majd nem kell dilemmáznom a kidugózásnál (behűtsek-e mellé valami mást is arra az esetre, ha az eredeti a szándékom ellenére a lefolyóban végzi). Az a tény, hogy vissza lehet vinni a problémás borokat a legtöbb szaküzletbe, remek dolog, de nem ad minden esetben megnyugtató megoldást. Az ajándékba kapott borokat vagy a sok év múlva nyított tételeket már problémásabb becserélni. Vagy teszem azt, néhány hete, amikor az utolsó palackok egyikét rendeltem meg- a számomra az idei év egyik legkedvesebb borából -, akkor ott már a legnagyobb jóindulattal sem lehetett volna menteni a menthetetlent. Szerintem a következő években egyértelműen előnyhöz jutnak azok a borászok, akik élnek a lehetőséggel és TCA mentes palackokba zárják a komolyabb boraikat is. Az új megoldások örvendetesen terjednek az itthoni prémium szegmensben is, elsőként, ha jól tudom, Demeter Zoltán váltott az üvegdugós megoldásra, de a csavarzár is egyre több helyen feltűnik, legutóbb nekem Szecskő Tamás Chardonnay-ja okozott boldog rácsodálkozást. Jelen pillanatban azt látom, hogy ebben a küzdelemben Új-Zéland áll nyerésre, okosan és bátran váltottak, remélem, hamarosan sok követőjük akad szerte a nagyvilágban és kis hazánkban is.
