Már a palack kidugózása előtt átfutott az agyamon - ami aztán újfent megerősítést nyert részemről -, hogy szerintem nem igazán éri meg alap szériás Takler borokat venni, ugyanis ott van nekik a házon belüli konkurencia, a “reserve” sorozat, persze most nem a majd’ öt számjegyű syrahra és társaira gondolok, hanem például a nemrég a Pannon Bormustrán újrázó bikavérre vagy éppen a kékfrankosra. Itt már csak egy ezressel kell többet hagyni a kasszánál, mintha a kisebb pedigréjűekből választanánk, de megnyugtatóan jól költenénk el azt az összeget.

Nincs semmi gond az alapborokkal, jelen esetben a syrah tavalyelőtti évjáratával, sem a fogyasztási élvezetét durván csökkentő tulajdonsággal (túlzó alkohol/sok fa/ jellegtelen savak) nem kell számolni, de nagyon éles az a bizonyos ‘reserve’ határvonal és azon túl már egészen más szinten játszanak az érzékszervi élmények. Egyszerűen jobban áll Takleréknak a sűrű, hömpölygős nagybor stílus, mint a mindennapi ivóbornak szánt alapszériás tételek. Pontokra fordítva és itt most csak és kizárólag a saját tapasztalatimra alapozva azt mondanám, hogy a mezítlábasok jó ha karcolgatják az ötpont alját, míg a fent említett “reserve” darabok, jobb évjáratokban simán klasszis szintig futhatnak. Néha jobban járunk, ha alkalomadtán feleslegesen vásárolunk kicsit többért, mintha utólag azon kesergünk hogy inkább a másikat kellett volna választani.

Közép bíbor szép tükrös. Nagyon klassz illatot villant: érett szilva, kis konyakosmegy, étcsoki, édesfűszerek és finom borsosság. Friss szép savak a tannin csak a végén jön kicsit beszárít de még kellemes mértékben. Jól csúszik, de sajnos szájban nem annyira nyilvánvaló a gyümölcsös jelenlét mint az illatában, inkább a füstös fűszeresség a meghatározó karaktere. Ha elfogadjuk azt a tézist, hogy a harmónia egyik legalapvetőbb aspektusa, hogy ugyanazt kapjuk szájban mint orrban, akkor itt rendesen elhasal ez a bor.  5 pont (85)