Két közkedvelt mítosz is kapcsolódik ehhez a borhoz, illetve a komplett egri borvidékhez, amiket pillanatok alatt zúz porrá ez a bor. Be is ugrott az ismert műsor , miközben ezt a bort kortyolgattam, ezért is kapta Lőrincz György a jól ismert feliratot a nyakába. Kezdjük a két városi legendával, ami a borhoz köthető:
Az egri vörösbor az zöldes, keskeny és karcos, ízében pedig a zöldesség, jellemzően a kovászos uborka és kapor uralkodik. A másik pedig, hogy Lőrincz György minden borát hordóba folytja.
Na már most, aki feltétel nélkül hisz a fenti hittételekben, azt bátran forszírozom egy próba kóstolásra, mert ezt a bort még a legelvakultabb egerfóbiás villányfan sem titulálná keskenynek, zöldesnek meg pláne. Ilyen intelligens hordóhasználat mellett a fásság felemlegetése már végképp arcátlan túlzássá válna. Ez a bor fűszeres, összetett, dinamikus savú, de véletlenül sem karcsú, mindemellett zamatos és tiszta. Ilyen egy igazán tüzes és modern egri bikavér az én szememben. Amire végképp nem számítottam, az az volt, hogy simán verte méretben is a pannoncsúcs díjas Takler Reservet. Nemcsak ízekben és lendületes savakban volt több, egyszerűen jobban kitöltötte a szájpadlást. A neve is jól passzol a karácsonyi hangulathoz, a karácsonyfa alatt vagy akár egy hóemberes abroszon is megérdemelt helye van. A Hangácsot nagyon sajnáltam, amikor nemrég majd’ megmásfélszereződőtt az ára, de most már nem sajnálom. Az Áldás az új Hangács (gyakorlatilag ‘A’ megfizethető minőségi bikavér). Pontügyileg pannon klasszis, azaz 7 pont (90) és nagyon jó vétel.