Rögtön folytatom a héten elkezdett rovatot. Azt, hogy Ráspi miért kerül be ebbe a válogatásba, úgy érzem, nem szükségszerű megindokolnom. Azt, hogy mit keres pont ez a bor ebben a listában, amikor idén számtalan jobb, nagyobb vagy akár finomabb bort ittam a fertőrákosi mágustól (Gneisz 2006, Electus 2008, Mágus 2008), azt már sokkal inkább; két fontos érv szól mellette (persze a minősége mellett) az egyik az évjárata, a másik az árcédulája.

Arról szerencsére már megbizonyosodtam, hogy a 2010-es év év nehézségei dacára számtalan jó fehér bor született, de vörösböl nem igazán van sok minden, amivel büszkélkedni lehetne, ez a bor a kivételek közé tartozik. Az árképzés elég érdekes színfoltja a pincének, nem egyszer az ésszerűség határát súroló árakon jönnek ki a csúcsborok, másfelől viszont évről-évre nagyon izgalmas és élvezetes belépőborokat is készítenek, mint a kezdetektől fogva ű sok rajongót szerző kékfrankos alapbor, vagy a másik hasonló paraméterű és hírű bor, a címszereplő Kopár. Idén már írtam róla egyszer, most ezek a benyomások maradtak utána:

Nagyon halvány, de tetszetős árnyalatú meggy szín. Intenzív és sokrétű illata sok finom részletből áll össze: szilva kompót, málna, édes fűszerek, és nedves erdei illatok, mindenek előtt csalán. Közepesnél kisebb teste érintésnyi, finoman beépült tannint tartalmaz, átlagosnál kicsit több savval karöltve. Íze nem olyan komplex mint az illata, itt inkább az sós ásványosság dominál, amit finom savanykás meggy aromák színeznek. A picit hangsúlyos savassága és az alacsonyabb alkohol (12) és csersav tartalma miatt rengeteg étel mellé pazar választás lehet, én sült kacsával, sós főtt céklával és parmezánnal is próbáltam, mindegyik mellé kellemes választásnak bizonyult. Az erős 5 pontot (86) továbbra is megszolgálja.