Ezt is a kékfrankos sorban kóstoltam, de úgy éreztem, hogy egyértelműen megérdemel egy saját posztot. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a szimatolási fázisban egyértelműen el lehetett különíteni a két Weninger bort a másik kettőtől, mivel színre és illatra is annyival komolyabbnak mutatkoztak társaiknál. Viszont akármilyen furának is tűnik, jó néhány percig eltűnődtem, hogy vajon melyik a Frettner a kettő közül. Persze idővel jöttek a tipikus franc jegyek, de a balfi kékfrankos inkább hajazott összetettségét illetően erre a borra, mintsem a fajtatársaira.

Illata finoman édeslikőrre emlékeztetett, rengeteg feketebogyós gyümölccsel, főleg szederrel, amit édes fűszerek és feketebors színezett. A közepesnél szélesebb érzetű kortyban minden olyan jellemző megtalálható, amiket igazán remélek egy komoly vörösbortól: jelentős, de nagyon finom érzetű csersav, megfelelő frissességet biztosító, de nem túl éles savak, gömbölyű érzet a szájpadlásban. Ezt a nagyszerű harmóniát a finom ízvilága emeli tökéletes kompozícióba: fekete szeder, fahéj és keserű csokoládé. A legjobb hazai Cabernet Franc, amit eddig kóstoltam, 7-8 pont között (92). Az utóbbi időben a hazai vörösborokban nekem Franz Weninger szállította a legtöbb pozitív meglepetést, ez volt a hab a tortán. Még csak január végén járunk, de az évvégi toplistámban bérelt helye lesz, az egészen biztos.