Néhány éve felvetődött több helyen is, hogy Tokaj roséja avagy “cashflow bora” a sárgamukotály kellene, hogy legyen. Én ezzel százszázalékosan egyetértek, nem is értem miért áll elő ilyen kevés termelő minőségi, de ára alapján akár hétköznapinak is nevezhető italokkal. A másik nagyon hasznos hozadéka az lehetne a Muskotály térnyerésének, hogy mivel ez az egyetlen világfajta ami őshonos Hegyalján, így sok külföldinek, illetve kezdő hazai borfogyasztónak egy jó mézesmadzag lehet a hárslevelű és furmint megismerése előtt. Ráadásul az utóbbi időkben egyre-másra jönnek a hírek a nagyvilágból a muskotály előretöréséről más divatosabb fehér fajták rovására (Pinot Grigo, Sauvignon Blanc), így azt hiszem, még pont időben fel lehetne erre a vonatra ugrani.

Már az első szimatolás után érezhető, hogy minden szinten hozza a várt lehengerlő intenzitású gyümölcsös-virágos illatfelhőt, emellett viszont nem a fajára jellemző kis egyszerű borral van dolgunk. Szájban könnyed, de nem könnyű, nagyon szép savak egyensúlyozzák a 13 gramm maradékcukrot, ízében elsődlegesen a gyümölcsök érezhetők, alma és szőlő, amit zöldfűszerek bolondítanak meg. Egyszerűen élvezhető, de ugyanakkor sokrétű bor, a primer gyümölcsök mellett finom ásványosság is árnyalja az ízvilágát. Ugyanolyan vibráló és intenzív a lecsengése, mint a bemutatkozása. Fogyasztását abbahagyni nagyon nehéz, de nem is érdemes. Stabil 6 pont (88). Kétezer körüli árával nagyon jó vétel, de én még szerencsésen feltankoltam belőle az év elején 20 százalékos kedvezménnyel, így ezt már minden idők legjobb vételei közé sorolom.