Délután indulok a Vajdahunyadvárba furmint napozni. Stílszerűen a mai napra valami igazán nagy durranásról írok a furmint vonatkozásában. Történetesen ez most egy szamorodni lesz, de egészen biztos vagyok benne, hogy mindenfajta összevetést jól bírna a legkomolyabb száraz furmintokkal is. A címszereplő sajnos nincs kereskedelmi forgalomban, nagyon alacsony palack számban készült, mivel csak egy hordónyi alapanyag gyűlt össze. Valahogy nincs szerencsém a parafákkal mostanság. Mióta megírtam ezt, azóta mintha büntiben lennék, pont a leginkább várt - ételhez megálmodott vagy éppen utolsó palackos - tételekkel futók dugósságba. Most szerencsére nem ez volt a helyzet, de azért rendesen leizzadtam mire a poharamba juttattam a nedűt. Ilyen brutális dugószorulással még életemben nem találkoztam, a végén feladtam és szétfarigcsáltam a dugót és a bort átszűrtem egy orvosi gézlapon, hogy a legkisebb dugódarabok is kikerüljenek belőle. A jó dolgokért meg kell küzdeni, ez a közmondás nagyon ült most is.

Illata nem túl intenzív, de nagyon karakteres, nagy kosár kajszibarack, amit virág és marcipán aromák színesítenek. Szájban már olyan intenzív íz özön tör fel belőle, hogy akaratlanul is mosolyra fakasztott, sokszínűségéből, elsősorban a tipikus sárgabarack mellett alma, virágméz és füge említhető. A Botritisz jelenléte nyilvánvaló, ám cserességnek nyomát sem találtam, csupagyümölcs ízű kortya, az egyik leggömbölyűbb, legselymesebb érzetű italok közé sorolja. Édessége átható, de nem telít el, egy pohár egészen biztosan nem elég belőle. Nagyon hosszú lecsengéssel bír, az íny külső részén legalább 2 percig lehet még érezni, hatalmas élmény. Teltebb és sűrűbb, mint a nem sokkal előtte kóstolt Kikelet Lónyai 2008-asa, de nem olyan vibráló. Nemzetközi klasszis, 8 pont (94)