A szomszédban már régen letudták az egész sor bemutatását, ellenben én még mindig annak a nem mindennapi szombati napnak a terméséből szemezgetek. Nemhiába, az idei, kedvenc száraz tokaji boraink újbóli összekóstolásánál a borok maradéktalanul hozták az igen magasra beállított nívót. Remélem sok olyanban lesz meg részem/ünk, hogy hetekig kitartanak az emlékek és a lelkesedés. Pont emiatt nem is nehéz most írnom a címszereplőről. Botték Határija idén nekem minden egyes kóstolón kiemelkedett, például az éve eleji furmint februáron vagy a nem olyan régen tartott skanzen borünnepen. Szimplán a színéből nem néztem volna ki azt a fokú komplexitást, amivel szájban kényeztet. Az első szippantások után már nem kétséges, hogy intenzív, játékos és összetett versenyzővel van dolgunk. Illatában marcipán, gyümölcsös süti és fekete teás fanyarság, tiszta 5 órai uzsonnás kosár. Szájban a furmint tipikusnak nevezhető rideg savgerincét finoman körbeöleli a hibátlan aromatika, ez főleg fehérhúsú barack és a fajtánál szokásos körte formájában mutatkozik. Az alkohol picit fűt, de ezt nem negatívumként említeném, nagyon kerek az egész ezzel együtt. Van benne valami extra vibráció vagy nevezhetném játékosságnak, ami megkülönbözteti a sok más “nagyfurmint”-nak szánt társától. Egyszerre csábít a mélyanalizátor aktivizálására és a könnyed borozgatásra. Ha idén nincs a Villő, akkor habozás nélkül adnám neki a legjobb furmint titulust, így csak egy szerény ezüsttel és 8 ponttal (93) vígasztalódhat, na meg azzal a ténnyel, hogy a blog történetének húsz hónapja alatt még egyik száraz fehérbor sem ért el ilyen magasságokig, a már fent említett Villőn kívül.
 
Egy kis használati utasítása a végére: véletlenül se zárja senki a maradékot mosatlan gyógyszeres üvegbe, mert aztán csodálkozhat a kesernyés rétegeken.. :)