Pénteken hazafelé ballagtam a remek bikavér párbajról, amikor váratlanul a kezembe nyomtak egy metroújságot amiben rögtön megakadt a szemem a legújabb Kovács Anti féle egyhasáboson. “Furmint vagy chardonnay?” teszi fel a költői kérdést a szerző, persze messze nem ő az első ebben a témában, de remélem nem marad sokáig ez a kérdés terítéken. Különösképpen vicces, egy olyan kereskedő tollából ilyet olvasni aki SAP traminivel, Légli Géza Merlot válogatással, Szecskő chardonnayval és Losonci cabernetvel  (is) kufárkodik. Hozzátenném, hogy a legnagyobb örömömre és megelégedésemre. Bár a bejegyzés írása közben pont született egy hasonló cikk a a gomijón, ott is elmondtam a véleményem, de azért itt is kikívánkozik néhány gondolat a témáról.Elhiszem, hogy a nemzetközi szakemberek nem kíváncsiak a magyar chardonnayra meg a magyar merlotra, én viszont igen. Szeretném hinni, hogy vagyunk így még néhány ezren. Én a jó bort szeretem és nem azt nézem elsősorban, hogy melyik kadarka klón termése került a poharamba, vagy melyik aldűlő, melyik fürtje lett lepalackozva. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy ezek a kérdések nem érdekelnek, sőt nagyon is érdekelnek, de nem hiszem, hogy ezen fog eldőlni bármi is. Először legyen meg a minőség, aztán majd - ha van kedvem - utánanézek, hogy hogyan és miből készült. És valóban magyar chardonnayról ritkán cikkezik, a külföldi sajtó, ellenben jómagam legalább olyan rendszeresen tudok venni megfizethetőt és élvezetest venni ebből a fajtából, mint teszem azt olaszrizlingből vagy épp furmintból. A termőhely egyediségét és a borász stílusát éppúgy meglehet mutatni egy nemzetközi fajtával, mint egy őshonossal. Szerintem a magyar chardonnay nem reménytelen. Nagyon nem az. Össze is raktunk egy jópofa sort különböző stílusú és pedigréjű tételekből, részeletekkel hamarosan jelentkezem.

Mialatt a bejegyzés arra várt, hogy az időzítő élesítse, a kóstolótársam már ki is fejtette részletesebben a (hasonló) véleményét.