A múltkori pincelátogatásom egyik legkedvesebb hozománya volt ez a bor. Ott egy durván jó édes sorból emelkedett ki fergetegesen finom és komplex fűszerességével. Ha van olyan kategória, hogy behízelkedő vagy kedveskedő, akkor ez bizony pont a tökéletes ellentéte annak. Nehezen értelmezhető, nem annyira populáris és gyümölcsös, mint a 2007-es vagy a még inkább fenomenális 2008-as, de ha egyszer valaki bepillantást nyer ennek a bornak a mélységeibe, nem fogja elfelejteni egykönnyen.

Arany szín, zöldes villanásokkal. Arab fűszer piac illat. Sokáig szálazhatatlan, egyetlen sokrétű, de tökéletesen egységben lévő illatfelhő. A fűszerek mellett finom gombás-dohányosság is érződik, száraz fakéreggel színesítve. Nagyon jót tesz neki a levegőzés, óráról-órára újabb arcát mutatja meg. A 2-dik, 3-dik napon szebb formában találtam, mint az elsőn. Teste közepesnél is nagyobb, krémes érzetű felszíne mellett a savak tökéletesen teszik a dolgukat, élénk érzetűek, de egy pillanatra sem háborgatják a harmóniát. Ízében botritiszes jegyek, gomba, méz, grapefruit és kandírozott narancs. Ez az egyik legaszúszerűbb szamorodni, amit valaha kóstoltam.

Nehezen lendültem bele az elején, szerettem, de nem voltam oda érte. Az vége felé viszont már kifejezetten szomorú lettem. Olyan volt, mint egy igazi, jó mozifilm, ahol az ember a vége felé már imádkozik, hogy nehogy vége legyen. Sajnos az életben sok olyan helyzet van, amikor csak visszatekintve döbben rá az ember, hogy milyen jó is volt az a valami. Hát én is az utolsó kortyoknál jöttem csak rá, milyen szerencsés is vagyok, hogy újra keresztezte az utamat ez a remekmű. Igazi egyéniség, emlékezetes bor, 8 pont (93).