Kezdjük az elején, van olyan, amikor nem vagyok és nem is akarok tárgyilagos lenni. Például itt és most. Most olvastam Szerb Antaltól a Pendragon legenda című könyvben egy idevágó idézetet:
“Tárgyilagosság. . . az embert az különbözteti meg az állattól, hogy képes a dolgokban többet látni, mint amennyi nyilvánvaló bennük. Tárgyilagosság . . . van olyasmi? Mindnyájan külön kis világot építünk magunknak a rögeszméinkből, és tökéletlen fény jelekkel próbáljuk értesíteni egymást. “
Ennek fényében érdemes továbbolvasni a következőket.
Kezdek rájönni arra is, hogy az igazán jó élményeket sajnos nem vagy csak halvány részleteiben lehet papírra vetni. Legyen szó akár egy otthoni palacktól nyújtotta boldogságról, ami ott és akkor teljesen feledteti, hogy most valamit fel kellene jegyezni az utókornak erről a borról, akár arról a majd’ 6 órás vendégeskedésről, mint amiben a hétvégén volt részünk.. Nem véletlenül írtam vendégeskedést pincelátogatás helyett, ritkán érzem magam annyira otthonosan valahol, mint akkor, ott, Stephanie-nál. Annyi mindenről beszélgettünk, igazán nagy élmény volt, most mégis kicsit körülményes erről írnom.. Ha felidézem, milyen volt, jókat mosolygok magamban, de nem akaródzik értelmes mondatokká formálódni a sok impresszió.
Azt hiszem, nem szükséges a Kikelet pincét és a Berecz házaspárt bemutatni. Az utóbbi időben annyi elismerésben részesültek, hogy a boros szubkultúrán kívüli körökben is bőven lehetett hallani a történetükről. Még a néhány nappal azelőtti pinceáronos kóstolon megbeszéltem Stepanie-val, hogy jó lenne hamarosan folytatni az ott elkezdetteket, majd rövid egyeztetés után találtunk is egy szép, szombati napot. Apró intermezzóval indult a túránk, ugyanis a macska éppen akkor kezdett elleni, amikor megérkeztünk. A gyors elsősegély--nyújtás után elindultunk a Farkas dűlő lankái felé, ugyanis Stephanie általában ide hozza fel a látogatókat, több okból is. A panoráma lenyűgöző: nyugatra az Alföld tengersík vidéke, északon a Zemplén nyúlványai és a Király-dűlő egy részlete uralja a tájat, dél felé pedig a a Tisza egyik holt-ága áramlik szelíden medrében. A tervek szerint bővülni fog ebben a dűlőben a Kikelet, és úgy néz ki, lehetősége is lesz rá, mivel sajnos elég sokan elhagyják a földeket vagy csak ímmel-ámmal művelik. Adottságai révén kiváló lehetőségekkel rendelkezik a Farkas dűlő, délnyugati kitettség, gazdag, komplex talaj (lősz alap, elég sok meszes tartalommal, sőt andezit is található itt). Egy kis hátránya van azonban, nagyon meredek részek is tarkítják, ezért, ahol nincsenek támfalak, az erózió elég jelentősen hat a tőkék alján, néhol jó pár centivel lejjebb van a talaj szint, mint ideális lenne. A sorközöket most egy kifejezetten erre a célra összeállított növény keverékkel vetik be, hogy megállítsák a kedvezőtlen folyamatot.
A dűló után felmentünk egészen a hegytetőre és megnéztünk a másik oldalon pazar látványt nyújtó bányatavat, ahonnan rálátni a váti és a lónyai dűlőkre is. Útközben számos lehetőség volt megfigyelni a lősz falak érdekes rétegződését, hihetetlen változatos formáit. Néhány méterenként akár teljesen meg tud változni a különböző vulkanikus kőzetek aránya a meszes és a lőszös rétegek között.
Rengeteg mindenről volt szó útközben, jó volt a “hőskorról” is érdekességeket hallani, a Disznókőnél töltött évekről, miként csiszolódott össze a francia és a magyar munkakultúra, milyen élethelyzetek adódtak a beilleszkedésnél külföldiként egy zárt közösségű kistelepülésen. (Sajnos azt is megtudtam, hogy Tarcalon a kiváló borászati lehetőségek ellenére folyamatosan mennek el a fiatalok, nagyon nehéz munkásokat találni.) A borokkal kapcsolatban Stephanie azt is elmondta, hogy az alapkoncepció nem változott a kezdetek óta: a hordós érlelés akkor és azóta is elengedhetetlen része a borkészítésnek a Kikeletnél és a természetes folyamatokba csak ott és csak annyit avatkoznak bele, amennyit feltétlenül szükséges.
A dűlőről visszaérkezve először a teraszon aklimatizálódtunk néhány borral, aztán egy kis fröccsözés is becsúszott a nagy melegre való tekintettel. A végén csak lejutottunk a pincébe is és ha már ott voltunk, nem kapkodtuk el a visszajövetelt sem. Kóstolójegyzet természetesen nem készült, ahhoz túl jól éreztük magunkat, hogy az eszembe jusson. De most így emlékezetből a következő tételek (is) voltak. (A legtöbb bort a Pincearon-nál lehet megrendelni, a Kassai Hárslevelű kivételével, amivel dicséretes módon a Bortársaság bővítette a kínálatát.)
2010 Váti Hárs-Furmint. Jó kis belövő bor. A 2009-es Váti Hárs nagy kedvenc volt, sajnos a 2010-es nehéz évben külön nem készült Hárs, de ez a házasítás is remek.
Kikelet Kassai Hárslevelű 2011 Szép bor, 7 pont körül, de a Lónyai annyival szerethetőbb, hogy csak na.
Kikelet Lónyai Hárslevelű 2011 Imádom. Egyre jobban. Hoztam is belőle. Folyamatosan lesz majd róla szó, hogy hogyan alakul a palackban. Év végén tervezek majd egy hasonló listát, mint Albertgazda: , ahol nem a legmagasabb pontszámú, hanem a legemlékezetesebb borok kerülnek be. Ennek a bornak már most bérelt helye van abban a listában.
Farkas furmint 2011 Jó, de nem kimagasló tétel ebben a sorban. A fentiekről és a Késői szüret 2008-ról itt már írtam korábban részletesen:
A Szamorodni sorával a Kikelet az elmúlt néhány évben olyan magasra tette a lécet ebben a kategóriában, hogy immár kérdés nem férhet hozzá - ami néhány éve még aktuális volt -, hogy reneszánsz vagy zsákutca a Szamorodni jövője.
Ez már nem is reneszánsz, hanem az aranykor!
A legendás 2003-asból már sajnos nem maradt, talán nem véletlenül, de a 2005, 2007 és főleg a 2008-as is megmutatta, mire képes a Szamorodni.
A 2005-ös nagyon egyedi, fűszeres, szuperkomplex, nekem óriási meglepetés, hoztam is belőle ünnepnapra, de nem tudom, meddig tudok majd neki ellenállni.
A 2007-est sokszor kóstoltam már, stabil 7 pont, szeretem, de a 2005-öst izgalmasabbnak, a 2008-ast pedig finomabbnak és komplexebbnek éreztem.
A 2008-as számomra a Szamorodni etalon, alig várom, hogy rátegyem egyre a kezem..
Ezek után jött még sok minden, fűszerezve csodálatos aszúkkal 2004, 2007 és a 2011-es (hordóminta) évből. Mindegyik elvarázsolt, közel hibátlan örömborok, egytől-egyig.
A vége felé már spontán kezdtünk el a poharainkba házasítani a különböző tételekből, itt is megcsillant az igazi tehetség, elképesztő volt, milyen rövid idő alatt mik pattannak ki valakinek a fejéből, aki igazán érti és szereti Tokajt. Szerintem még jó pár dolog volt, amire momentán nem emlékszem, de egy biztos, semmilyen más bor vagy társaság nem tudna nagyobb élményt nyújtani, mint Stephanie és borai tették ezen a napon. Ha van 100 pontos bor, akkor van 100 pontos élmény is, és ez az volt. Köszönöm.