Egy ideje nem nagyon járok sétáló kóstolókra, egyrészt idő hiányában, másrészt sajnos szinte az összes rendezvényre túl sok embert engednek be, néha még levegőt kapni sem lehet igazán, nemhogy értelmesen kóstolni. Azt gondolnám, hogy 1000 forintos (és levásárolható!) belépő mellett és ilyen erős felhozatallal még rosszabb lesz a helyzet. De nem. Hála a korai kezdésnek van egy szűk három órás intervallum, amikor tényleg mindenre van idő és hely. Ennek ellenére nem az elmélyült kóstolgatás terepe ez, hanem csak egy jó lehetőség pillanatfelvételt készíteni a hamarosan polcokra kerülő új évjáratok borairól és ami még fontosabb, hogy remek alkalom a borászokkal való eszmecserére. Óriási plusz pont nálam, hogy szinte mindenhol vagy maga a borász vagy tényleg nagyon kompetens ember képviseli a pincéket és nagyon készségesen válaszolnak a sokfelől záporozó kérésekre/kérdésekre.

A nyolc borászat közel ötven borral lepte meg a publikumot, nemcsak a választékkal, de az átlagminőséggel sem volt gond.

A borokról néhány mondatban:

Dobogó: Szinte komplett sorral jelent meg, a száraz borok közül a 2011-es Birtokfurmint szikár, sós-ásványos vonalon mozog, a Betsek dűlő válogatás pedig a kemény savaival maradt emlékezetes. Érdekes módon manapság Hegyalján szokatlan módon abszolút a fajélesztők alkalmazásában látják a jövőt, illetve a Pinot Noir jelentősége is nővekszik. Édes vonalon, nem meglepő módon a hat puttonyosuktól (2007-es) kaptam a legnagyobb élményt, lágy savakkal és finom krémességgel hódít.

Figula: Meglepő módon a két olasz válogatás után a szürkebarát (2012) tűnt most a legjobbnak, bár pokolian túl voltak hűtve a borok, így nagyobb elemzésre itt nem vállalkozom.

Pfneiszl: A Tangó házasítás (2011) nincs túlbonyolítva, de nagyon szerethető vörös, igazi málnás, sopronis illattal.

SAP: Zoli azt mondta, hogy szerinte a tizenegyes Hárs kicsit egysíkúra sikeredett, én meg azt mondom, kit érdekel, amíg az az egy sík ilyen szép. A 2010-es Hilla sokrétű és izgalmasnak tűnik, így elsőre. A 2012-es borok nem tudtak még igazán kibontakozni, de egyöntetűen egy kategóriát visszalépett az összes bor az édesség tartományban.

Gere: A sauvignon barikkolt (2008) változatával melegítettem a Kopar előtt, tipikus lekváros, vaníliás, krémes villányi, szerethető, de nem túl izgalmas. A Kopar (2009) nekem most hozta a legjobb formáját, egyértelműen jobb most, mint bő egy évvel ezelőtt.

Kislaki Bormanufaktúra: Nálam a Matacs Chardonnay (2012) lett a legnagyobb élmény ezen a napon. Néhány hete ittam éppen az előző évjáratból, ami egy korrekt, de nem kiemelkedő bor volt. A friss évjárat viszont baromi nagy ugrás lesz, nagyon tiszta, gyümölcsös, jó savakkal, eddig az egyik legjobb fehérnek tűnik a pincétől. Mellette nem rúghatott labdába sem a Dávid sauvignon blanc, sem a rajnai.

Ráspi: A Mágus (2011) nem varázsolt akkorát, mint az előző évjárata. A Gneisz 2006-osa kicsit zavaró illattal indított, ami kitisztult ugyan, de szájban sem hozott utána relevációt. A Kopár viszont kifejezetten jó volt, nekem most már egyre inkább ez a kedvenc alapborom a pincétől, sokkal inkább, mint a kékfrankos, amit ezúttal is kissé súlytalannak éreztem.

Rókusfalvy: A Sauvignon Blanc tanítanivalóan hozta a fajta jellegzetességeit, aki szereti annak ajánlom, én inkább kihagyom. A Pinot Noir viszont igazán klassz volt, pont olyan, amit Etyekről/től vár az ember, jó savakkal, pirosbogyósokkal és erdei illatokkal.