Sokan nem kedvelik a gasztrobor kifejezést, mert azt sugallja, hogy önmagában nem igazán élvezhető a bor. Ez néha igaz is lehet, de én inkább azokra a borokra szeretem aggatni ezt a jelzőt, amelyek szárnyakat kapnak egy megfelelően választott étellel. Jelen bejegyzésem tárgyával is ez a helyzet.

Színe mély bíbor, szélein már-már rubintos. Illata nem túl komplex, főként a meggy vezeti, sajnos egy kis keserű mellékzöngével; kezdetben nem is túl intenzív, kis szellőztetéssel és melegedéssel viszont jobban kinyílik. Ízében azt kapjuk, ami már nyitáskor is felsejlett. A Merlotnál oly gyakran előforduló málna és egyéb pirosbogyós gyümölcsökből itt nem sokat kapunk. A test közepesnél gyengébb, tanninja finoman bársonyos a korty közben, de a végén sajnos nagyon szárít. Savai rendben vannak, nem túl sok, nem túl kevés. Nem komplex és az utóíze sem túl hosszú. Lecsengésében tiszta, de sajnos enyhén kesernyés. Igazi szekszárdi ivós bor, kategóriájában megfelelően teljesít, de élmény borozást ne reméljünk tőle.

Bontás után még 3 napig iszogattam különböző ételekhez (pásztortarhonya, sertéssaslik). Ezekkel nagyon élvezetes volt, de eszembe sem jutott, hogy csak úgy leüljek egy pohár mellé.
Erős négy pont (83). Ez az évjárat már kifutott tétel, legjobb tudomásom szerint sehol sem kapható.