A Balassa Villővel nyitottam az idei toplistám biztos helyezettjeink (részben ismételt) bemutatását, most a furmint után jöjjön hűséges fegyverhordozója, a hárslevelű. Amennyire sokfajta stílust kedvelek a száraz furmintok világában, akár Tokajról, akár Somlóról, annyira keveset hársban. A nekem legjobban tetszők, eddig szinte kivétel nélkül Tarcal löszös dombjairól származnak. Kivételek persze, mint mindig, itt is akadnak, például a Hollóvár 2005-öse nyújtott feledhetetlen élményeket. Szil-völgy és Szilágyi Laci neve kezd teljesen összefonódni és ez így is van rendjén. Kevés borász-dűlő kombináció van, ahol egyszerre van jelen klasszis szinten a furmint és a hárs is, nekem így hirtelen csak a Váti és a Barakonyi ugrik be, de nyilván mások még hozzá tudnának tenni ezt-azt. A Szil-völgyben ráadásul folyamatosak a fejlesztések, amit rendszeresen követni lehet a borászat facebook oldalán, úgyhogy lehet bízni benne, hogy amit most látunk, az még nem a csúcs, csak az oda vezető ösvény. A címszereplővel már többször találkoztam, mindig nagyon tetszett, de most nagyon kemény sorban mutatta meg magát. Előtte a Villő és a Bott Határi, vele párhuzamosan pedig a másik nagy favorit, a Kikelet Lónyaija ugyanebből az évjáratból. Meglepetésemre, nemcsak, hogy jobban tetszett, mint a bejáratott nagy kedvencem, de itt jött át igazán az a tipikus szédítően friss, hűvös karakterű, erősen citrusos, mégis barátságos arca a hársnak, ami a tarcali löszös lankák ismérve. Ez a bor jobban hasonlít Tarcal másik legjobb pincészetének a váti és lónyai hársához, mint a Gizella Szent Tamásához, a dűlő karaktere átüti a borász keze nyomát. Illatában a már említett citrusosságon kívül, krétás-meszes ásványosság, zöldfűszerek és mentás frissesség jellemzi. Szájban, acélosan feszes, ízvilága grapefruit által vezérelt. Erős 7 pont (91) és nagyon várom a folytatást.