Ez a bor olyan, mint a közmondásos fradikolbász: mindent bele! Nem igazán értem ezt a koncepciót. Fajtajelleg természetesen nulla marad benne, kézzel fogható előnyét nem érzem, maximum annyi lehet, hogy az évjáratok negatív hatásait csökkenteni tudják az arányok finomítgatásával. Persze van ellenpélda is a nagyvilágban sikeres, nagy tételszámú házasításra, ott van mindjárt a Châteauneuf-du-Pape, ahol akár 13 szőlőfajtából is szemezgethetnek, de ott elsősorban a Grenache, másodsorban a Syrah domináns, a többi inkább csak fűszerezés. Elképesztő tapasztalat áll rendelkezésre, hogy melyik szőlő milyen tulajdonságát befolyásolja a végső házasításnak. Sajnos messze még az út odáig..

Haladok szép sorban a Gizella Pince édes sorában. A Látomás Cuvee már megvolt, ebben a posztban a Barát Hársról lesz szó, hamarosan pedig a késői szüret Sárgamuskotály lesz kidugózva..

Pont a blogolás előtti időkben ittam a Royaltól egy csavarzáras belépő furmintot, ami nagyon levett a lábamról; gyümölcsös, fiatalos, friss volt. Azóta nem is volt szerencsém a pince boraihoz, ezért megörültem ennek a bornak, amikor láttam, hogy akcióban lehet(ett) venni a BTben egy ezresért, ráadásul már az új évjárat is kapható, így gondoltam kipróbálom előtte a gyengébb évjáratot.

Meleg szalmasárga és arany színek játszadoznak benne. Az illata valósággal kiugrik a pohárból, extra intenzív és nagyon kedves egyszerre, friss és mégis nagyon muskotályos: parfüm, virágok és primer szőlő. Sajnos szájban már nem ilyen fergeteges. Bár a 13 százaléknyi alkohol nem különösebben magas, egy ilyen bornál én soknak érzem ezt a mennyiséget. Ízvilágában a cseres-savas aromák elnyomják a muskotály eredendően gyümölcsös-virágos zamatát. Erős 4 pont (84), jó vétel, de a 2011-es valószínűleg még jobb lesz. Ha tehetem, hamarosan ránézek arra is. Még egy utolsó gondolat: a nagy hőség ellenére semmiképpen nem javaslom a fröccsként való fogyasztását, mert sajnos nem az igazi. Tisztán jobb. Indiai étellel jól harmonizál, mi currys csirkét ettünk hozzá, korianderes padlizsán krémmel.

Azt hiszem, idén nem sok rosét fogok inni. Az utóbbi idők siller ínsége lassan megtörni látszik. Nem is olyan rég, még jó, ha 3 termelő volt a látókörömben siller ügyben: Hemiann Fuchsli, Légli Géza pirosbora és Gál Lajostól szintén ezen a néven forgalmazva egy siller. Mostanság aztán beindulni látszik sok mindenki más is: Ráspi, Karner, 5 fajta Fuxli és még megannyi más. Az árkülönbség is olvadni látszik a rosék és a sillerek között, arról nem is beszélve, hogy a nyári étkek mellé mennyivel tartalmasabb társ tud lenni egy komolyabb siller.

Ez a második Fuxli , amihez szerencsém volt eddig, ezek alapján biztosan nem fogok tétovázni, ha újra lesz lehetőségem másikat megpróbálni. Színe, mint egy hígabb céklalé, illata málnás-meggyes, intenzíven gyümölcsös, savai nem túlzóak, teste nem túl nagy, tiszta érzetű gyümölcsös bor, egy kis zöldfűszerrel a lecsengésben. Ebben a kategóriában nekem négy hiba lehet, ami elrontja az élvezetét egy ilyen bornak: kevés gyümölcs, túlzó savak, magas alkohol illetve túlzottan kesernyés íz. Szerencsére itt semmi ilyesmiről nincs szó, így a stabil 5 pont (85) mindenképpen kijár. Szerintem jó vétel, de úgy érdemes raktározni, hogy elfogyjon még az utolsó melegebb őszi napok alkalmával, mert nem valószínű, hogy később is ilyen élményt nyújt majd.

Lecsóval a legjobb, annyira egy világ, mint a borsó, meg a héja, akár rakhattam volna a bor-étel párosítás második részébe, de azért egy lecsóról mégsem írhatok receptet. 

Nem állítottak könnyű választás elé múlt héten a borkóstoló szervezők. A nyári uborkaszezon előtt a két legizgalmasabb bemutatót sikerült egy napra tenniük. Az egyik oldalon a Tőkéstársak és barátaik, a másik oldalon Berecz Stepanie állt egyszál maga, ráadásul úgy, hogy néhány nappal előtte voltam a Gourmet-fesztivál keretében megrendezett tokaji bor-étel párosításon, ahol ő volt az egyik előadó (Bárdos Sarolta és Bodó Judit mellett). Nem volt könnyű választás, de számomra valahogy mégis mindig egyértelmű, hogy ha van lehetőségem a fenti hölgyek közül bárkit meghallgatni valahol, akkor nem kérdéses a döntés végkimenetele.

Egyébiránt azon gondolkoztam a borbár felé bandukolva, hogy ha Dúzsi Tamás kiérdemelte - jogosan - a Rosé király és Györgykovács Imre a Somló hercege címet, akkor lassan Stephani-nak is kijárna a Tokaji Hárshercegnő cím.

Számomra ennek a fajtának a legkedvesebb művelője, a néhány gramm maradékcukros, elegáns, gyümölcsös és komplex borai az eszményi megtestesítői a szőlőfajta és Tokaj nászának.

A kóstolt borok a következők voltak.

Váti Furmint-Hárslevelű 2010
A 2009-es Váti hárs óriási kedvencem, a 2011-es Alkesz szavazáson az év fehérbora címet is megkapta tőlem, de sajnos a 2010-es sanyarú esztendőben ebből a dűlőből nem lett önállóan palackozva hárs. Azért nagy panaszra nincs okom, remek kis házasítás jött le a Kikelet pince legmagasabbra taksált dűlőjéből. Színe világos arany. Illatában bőséggel vannak citrusok és fehérhúsú gyümölcsök, szép testét az erős savgerince határozza meg, ezt a maradékcukor (13g) szépen ellensúlyozza. Izében némi mineralitással fűszerezett gyümölcsízek játsszák a főszerepet. Lecsengése a maradékcukor ellenére sem lustul el. Jó kezdés, 6 pont (88).

Tokaji HÁRSLEVELŰ Lónyai dűlő 2011
Nem ragadt be a capslock, azért írom csupa nagybetűvel, mert annyira harsányan és nyilvánvalóan magában hordozza mindazokat az ízeket és illatokat, amiért a hárslevelűt tartom a legfinomabb bornak (a legfinomabbnak és nem a legjobbnak). Szélein aranyba hajló citrom szín, illatában primer szőlő és citrusok, jelentős sárgabarackkal. Bársonyos érzetű a felszíne, ízében a felsorolt gyümölcsökön kívül van egy egészen finom mézes-virágos aroma is. Az ismertetőből kiderült, hogy a Lónyai dűlő egy magas lösz falon terül el, alatta vulkanikus kőzet található, ez erősen meghatározza a savkészletét, ami jellegében visszafogott és finoman elegáns. 45 éves tőkékről van szó. Nálam simán hozza a 7 pontot (90). Egy pillanat alatt megszerettem, fog még nálam szó esni erről a borról, az egészen biztos.

Tokaji Furmint Farkas dűlő 2011
Ezt a bort néhány napja már kóstoltam a Gourmet fesztivál tokaji bor-étel párosítás bemutatóján, ott is és itt is tetszett, szép, körtés illata után minerális-sós izvilágában zöldfűszeres ízeket is felfedeztem. Klassz bor, de szerintem a Furmint a Kikeletnél csak a másodhegedűs szerepét játszhatja. 6-7 pont határán (89).

Birtokbor 2011 hordóminta
Zavaros szín, nem igazán kiforrott, mustszerű illat. Ízében pezsgős jegyeket mutat erős savakkal, citromos ízvilággal. Október közepi szüret, jelentős mennyiségű meszet tartalmazó talajról, ami tartósságot ad. Hátravan még a betonites derítés, azután alakul majd ki a bor végleges formája.

Tokaji kései szüret 2008
Itt már leírtam a gondolataimat, most se változott; remek bor, szerettem nagyon.

Lónyai Szamorodni 2007
Nem sokkal sötétebb, mint az előző kései szüret. Nektarin és barack esszencia illat, de sokkal frissebb hatású, mint az átlag szamorodni. A gombás-aszaltgyümölcsös jegyek itt éppen csak színezik a tartalmas gyümölcsösséget. A botritisz csak finoman díszíti, nagyon elegáns és krémes, a savai bőven ellensúlyozzák a 95g cukrot. Erős 7 pont (91).

Alig várom, hogy a 2008-ast újra kóstolhassam. Már télen, a Tokaji Borbarátnők bemutatóján egyszer kóstoltam, azt hiszem jó esélye van nálam a minden idők legjobb szamorodni címére, persze csak szigorúan, minimum 2-3 palack alapos átvizsgálása után. :)

Kedden megint tematikus kóstolón jártam, a helyszín ezúttal a Magyar Borok Háza volt.

Akit érdekel, hogy az utóbbi években hogyan is alakultak a dolgok az Olaszrizling körül, érdemes először elolvasnia Albert Gazda korábbi bejegyzéseit 2010-ből és 2011-ből. Sajnos csak a sétáló kóstoló részre értem oda, az előtte tartott diskurzusról lemaradtam, de akit érdekel, már készült róla egy remek poszt.  Az Olaszrizling a harmadik olyan szőlőfajta (a furmint és a kékfrankos után), amelyiknek kijutott egy saját rendezvény. Talán az egyik legmegosztóbb hazai fajta, vannak, akik szerint, ha nem is "lúzerfajta ", de azért nem is annyira alkalmas hazánk emblematikus fehér borává válnia, mint például a Furmintnak vagy akár a Hárslevelűnek. Számos azoknak a tábora is, akik szerint viszont egyrészt az elterjedtsége miatt, másrészt a sokszínűsége által is alkalmas lenne a Magyarország elsőszámú fehér bora címre. Számomra még képlékeny a jövő, annak ellenére, hogy vannak bizakodásra okot adó találkozásaim a fajtával, jócskán vannak a “bármikor szívesen meginnám” 4 pontos kategóriát is csak erős jóindulattal vagy még azzal sem elérő borok is. Alapvetően a legnagyobb problémám az olaszrizlinggel a primer gyümölcsös jegyek gyakori hiánya, amit jó esetben mandulás-marcipános fanyarság, rossz esetben élesztős-gyurmás keserűség fed el. Az én izlésemnek a Furmint izgalmasabb a Hárslevelű pedig finomabb, de talán az Olaszrizling mutatja be a legtöbb arcát és ezért a jövője több lehetőséget rejt mint a múltja. Fogyasztóként akkor lennék elégedett, ha 1500 Ft alatt tudnék venni korrekt, 4 pontos, egyszerű, de mindennapi borokat és 2500 Ft alatt 5-6 pontos válogatásokat. Ezen a rendezvényen bőven találtam kedvemre való bort, annak ellenére, hogy nem a legnagyobb kedvencemről van szó. Nagyon örültem a jó 2010-es boroknak, elsősorban Gál Lajos Szó-Lá-Ti Olaszrizling hordóválogatásának és Bakó Ambrus borának. Mindkettő erős 6 pontig jutott nálam, de a harmadik kedvenc már nem ebből az évjáratból került ki, ráadásul csak 70% olaszrizlinget tartalmazott, ez Figuláék 2009-es Szilénusza volt.

Jó rendezvény volt, köszönöm a meghívást Kovács András Istvánnak!

A borokról készített rövid feljegyzéseim (sajnos elég kevés időm volt, ezért a pontjaimat fenntartásokkal érdemes kezelni) :

Pannonhalmi 2011

Fémtartályban erjedt, reduktív eljárással, ennek megfelelően friss gyümölcsös, illatában őszibarack és virágok. Izében is erőteljesek a primer gyümölcsaromák, jól csúszik. Erős 5 pont.

Trombitás Szentbékkállai 2010
Behízelgő, cukorkás-sárgedinyés illat, de az ízében sajnos van valami keserű, körömlakos-acetonos mellékíz. Gyenge 4 pont.

Trombitás Szentbékkállai 2009
Hibák nélküli bor, bár nem túl emlékezetes, 4-5 pont körül.

Laposa 2011
Illatában finom, érett zöldalma, ízében citrusos jegyek, friss és finom, 5 pont.

Laposa friss 2011
Vicces, de kevésbé érzem frissnek és üdének, mint az előzőt. Nem annyira gyümölcsös, emellett a savait is harsányabbnak éreztem. 4-5 pont körül.

Gellavilla 2011
Kicsit oxidált, fülledt illat, maradék szénsavat is éreztem benne. Könnyed nyári bor. 4 pont.

Szatmári 2011
Izében és illatában is zöldes jegyek, szájban sajnos egy kis gyógyszer ízű kesernye is van. Gyenge 4 pont.

Pálffy 2009 prémium válogatás
3 hétig alkalmaztak battonage technikát ennél a bornál, ennek köszönhetően egy klasszikusabb stílust testesít meg számomra, töményebb szerkezettel. Illatában van egy kis élesztő is, ami szerencsére már nem jelentkezik az ízében, ott inkább akácvirágos bukéval találkoztam.
Szép fajta jelleges, 5-6 pont között.

Szent Donát 2011
4-dik töltésű barrique hordóba volt töltve, ehhez képest elég friss hatású, bár a savai kissé érdesek. 4 pont

Csobánci bormanufaktúra 2007
Kicsit már fáradt bor, a savai nem mozgatják meg. A hegy tetejéről szüretelik ez a tételt, ami száraz és meleg terület, így vannak benne töppedt szemek is. 4 pont

Csobánci bormanufaktúra 2011
Hasonló bor, de sokkal szebb savakkal. Erős 5 pont.

Figula Arácsi 2009
Régi tőkék bora. Nagyon sokszínű illat, ásványossággal, virágokkal, sőt, még egy kis barack illat is körbelengi. Szájban is jól teljesít, tiszta és harmonikus érzetű, élénk, de nem bántó savakkal és szép, hosszú lecsengéssel. Erős 6 pont.

Figula Sáfránykert 2009
Az eddigi legkomolyabb arany szín. Magas beltartalom, szép olajos mozgás, texttúrája érett, sárgabarackos, késői szüretes zamatok. Sajnos picit éget az alkohol a végén. 6-7 pont.

Figula Szilénusz 2007
Komoly hangvételű bor. Intenzív barack illat, sárgadinnyével és virágokkal, komoly teste mellett savai picit erőtlenek. Lecsengésében a gyümölcsök helyét a keserű mandula veszi át. 6-7 pont között.

Bakó Ambrus 2010
Hűvös karakter, nagyon szép savakkal, primer gyümölcsös aromákkal: déligyümcsök, ananász és sárgadinnye. Üde és jólesik. Erős 6 pont.

Gál Lajos 2011
Sárgadinnyés illat, kicsit sok kesernye, de korrekt alapbor egy rizling specialista borászattól, 4 pont.

Gál Lajos Szó-lá-ti hordóválogatás 2010
Nagyon jó illat, friss mézzel és sárgabarackkal, fanyar, de nem keserű, üdítő és élvezetes bor, 6 pont teteje.

Gál Lajos Kántor tagi 2009
Késői szüretes jegyek, kellemes gömbölyded érzetű felszín, de kicsit sok az alkohol (14,5%),
6 pont.

Kvassay 2011
Palackozott fröccs. Nincs nagy beltartalom. Karcsú 4 pont.

Egy korszakalkotó bor, amit számtalanszor nagyon nagyra értékeltek már, sok helyen mérföldkőnek, vagy egyszerűen csak a legjobb somlóinak neveztek, másutt somló új arcának első képviselőjét tisztelték meg benne.

Ilyen előzmények után kicsit féltem, hogy a túlzott elvárások után csalódni fogok benne, de szerencsére esélyt sem adott erre. Nagyon szép mélyarany színe van, zöldesen vibráló árnyalatokkal. Szépen mozog a pohárban, látszik és érződik, hogy tömörség és sűrűség van benne.
Illatában tejes krémesség keveredik a mézes-virágos késői szüretes jegyekkel, mellette zöldfűszerek és erdei illatok érződnek. Semmihez sem hasonlítható illatkavalkád. Szájban folytatódik a teljes pályás letámadás (EB hangulatban :), csak kapkodom a fejem, hogy mennyi mindent lehet egyetlen kortyba sűríteni. Ízében mineralitás, déli gyümölcsök, sósság, zöld fűszerek és gombás aromák alkotnak kikezdhetetlen egységet. Nagy test, a savak tökéletesen passzolnak a maradékcukorhoz, a 15% alkohol sem azonnal érződik, maximum 2 pohár elfogyasztása után. Szép lecsengésében az ízek mindenhonnan visszaköszönnek; az íny legkülönböző pontjairól éppúgy, mint a nyelv leghátsó részéről. Utóízében cseres ízek is növelik a sokszínűséget.

Még így, túl a csúcson is pannon klasszis, vitathatatlan egyéniség, elképesztően komplex, még órákkal később is vissza lehet idézni az illatokat és az ízeket. Nem lehet egykönnyen elfelejteni és semmiképp nem is érdemes. Erős 7 pont (91).

Új és rendszeres témát szeretnék felvezetni a mai bejegyzésemmel kezdődően. 

Ez pedig: étel-bor párosításban írok majd kísérleteimről és tapasztalataimról.

Kedvelem az olyan recepteket, ahol nem csak azon lehet gondolkodni, hogy milyen bor passzolna egy adott ételhez, hanem azon is, hogy mi kerüljön bele. A mai választásom elég érdekes étel, sok különböző ízvilágot és érzetet elegyít: az édesburgonya édességét a gomba fanyarságával, a töltelék krémességét a parmezán utánozhatatlan szárazságával.

Az étel:

A serpenyőben felhevítjük a vajat, hogy a gombát átpirítsuk rajta, miközben a serpenyőt magas hőmérsékleten tartjuk. Közben a sütőt előmelegítjük 180 fokra. Odatesszük sós vízbe főni az édesburgonyát is és egészen addig főzzük, amíg finom puha állagú lesz (forrás után 5-10 percig). A pirított gombát átrakjuk a serpenyőből egy tálba, majd a serpenyőbe beleöntünk és átforralunk másfél deci bort. Kb. a fele elpárologhat, ekkor hozzácsapjuk a tejszínt vagy a görögjoghurtot (a joghurtól lazább lesz a végeredmény, de kap egy enyhe savanyú mellékízt, a tejszíntől pedig krémesebb lesz) és összefőzzük néhány perc alatt. Ezután visszarakjuk a gombát a kapott lébe, és néhány percen keresztül, magas hőfokon összefinomítjuk a szószunkkal. Miután lehűlt a megfőzőtt burgonya, szeletekre vágjuk. Egy közepes méretű, lehetőleg szögletes jénai tál közepére ízlésesen beöntjük a gombaragut, majd a szélére halmozzuk a krumpli szeleteket. Megszórjuk parmezánnal és zsemlemorzsával és kb. 15 perc alatt 190 fokon, lehetőleg légkeveréses sütőben aranybarnára sütjük.

A kísérő:

Ebbe az íz forgatagba kerestem valamit, amiben több hasonlóság is fellelhető. A választás ezúttal Légli Géza 2009-es Dávid Sauvignon Blanc-jára esett. Illatában a déligyümölcsök dominálnak némi száraz füves, szénás jeggyel keveredve. Szájban sok mindent ad, a krémességtől kezdődően a különleges savakon át egészen az érett déli gyümölcsökig, amit egy kevés, finoman érzékelhető mézes íz tesz még színesebbé. Pompás kísérője ennek a finom ételnek. Szép bor 6 pont (87).

Hozzávalók:

½ kg gomba
2 dl főzőtejszín vagy 3 dl görögjoghurt
1,5 dl fehérbor
50 g vaj
1 evőkanál olivaolaj
60-70 dkg édesburgonya
10 dkg parmezán
5 dkg zsemlemorzsa

Nem lesz ez egy hosszú bejegyzés. Felesleges. Nem sok mindent tudok mondani róla azon kívül, hogy példaértékű minőségű édes birtokbor, hazánk egyik legjobb borászától. Már az üvegdugó és a címke stílusa is sok mindent elárul a beltartalomról: modern, könnyed, fiatalos. A nagyon komoly arany szín mellé a sárgamuskotály tipikus szappanos, virágos illata párosul. Közepes test, könnyed, édeskés muskotályos ízvilág, déligyümölcsös jellegzetességgel. Az ideálisnál egy hajszállal halványabban észlelhető savakkal bír, ezért nem túl lendületes, a közelgő nagy kánikulákra valószínűleg nem ez lesz a legideálisabb választás. Hibátlan bor a maga kategóriájában, 6 pont (88).

3.000 Ft körül kapható, de én az Esszencia borszerda akciójában 2.300-ért jutottam hozzá.  Nagyon jó vétel, különösképp, hogy a szokásos édesbor kiszerelés helyett 0,75 literes palackban kínálják.

Egy nemrégiben próbált új-zélandi pince másik jellegzetes képviselőjét próbáltam ki, a helyszín ezúttal is a Dropshop volt. Ahogy hozták a poharat felém, egy csepp kétségem sem volt, hogy az én italom közeledik. Nem mondanám magam egy biztos orrú felismerőnek, de ezúttal 100%-osan biztos voltam magamban. Mintha a tankönyvekben leírt, tipikus Pinot lépett volna elő: cseresznye, meggylé, vizes-földes avar és fanyar, friss erdei gomba. Bombasztikus illata alapján akár a 8 pontos magasságokat is elérhette volna, de sajnos a végére éppen csak 6 pontnyira olvadt a lelkesedésem. Izében a korty elején még szépen villog a cseresznye íz, de a kortyközéptől a lecsengésig folyamatosan csökken a gyümölcsös érzet és a végén egy fanyar, keserű csokis ízbe fullad, amit még az alkohol is túlfűt egy kicsit. Sajnos ehhez a szőlőfajtához nem illik a komolyabb mennyiségű tölgy sem.

Továbbra sem tudom hányadán állunk, a Pinot meg én. Ha sokáig nem iszom, akkor az egyik nagy kedvenc vörösöm, viszont egy nagyobb merítésben majdnem biztos, hogy több alkalommal lesz kiábrándulás, mint nagy felfedezés. Érzem én, hogy vörösben ez a fajta, ami igazán közel áll hozzám, ezért sokszor többet vártam, de kevesebbet kaptam tőle. Itt nem beszélhetünk csalódásról, de ahhoz képest, hogy ez a bor a szőlőfajta “második hazájából” származik, nem mutatott annyit, amennyit reméltem. Összességében eléri a 6 pontot  (87).

Előnyként vagy inkább kihívásként éled meg, hogy a szüleid az egyik leg(el)ismertebb borászatot építették fel Magyarországon, amit te fogsz majd továbbvinni?

Elöszőr is, nem kell ennyi nagy szó. A szüleim felépítettek egy jól működő, értékelvű családi borászatot, szép ültetvényekkel, folyamatosan fejlődő szőlészeti és borászati hozzáállással és technológiával, jó szakembergárdával és nyereséges üzemeléssel. Ráadásul ez a fejlődés az elmúlt 10 évben szakmai hozzáállást tekintve exponenciális volt és az elmúlt 5 évben nekem is egyre több közöm lett minden nagyobb döntéshez. A következő 5 évben az a célom, hogy még jobban megismerjem a helyzetünket, és helyt álljak az apró lépések szintjén is. Látok magam előtt sok mindennapi feladatot és hibát, ami le kell küzdeni. Viszont egyre inkább látok egy víziót, amely irányba szeretnék haladni és ez biztosan segíteni fog. De erről majd akkor, mikor már az én boromat kóstolhatják a vásárlóink.

A csoport társaid mennyire ismerik Magyarország borászatát, mi a véleményük róla?

Hárman vagyunk magyarok Montpellierben, Selmeczy Anna, Dúzsi Tomi és én – így aztán volt lehetőségünk elég magyar bort, szalámit és sonkát és pálinkát mutatni az évfolyamtársainknak, hogy lássák: nagyon is egy hajóban evezünk. Az a minőségi ugrás, ami Magyarországon az elmúlt 20 évben végbement, éppúgy lezajlott Európa más borvidékein...

Sok mindent látsz most Franciaországban. Mi a véleményed, hol állunk hozzájuk képest technológiában, mentalitásban, jövőképben?

Persze, más helyzetekből indultunk: a szocializmusban egyáltalán nem volt minőségi szemléletű a piac, a meredekhegyi telepítések szinte teljesen eltűntek stb., de ez a mai aprólékos figyelem Nyugat–Európában sem volt jellemző 20-30 évvel ezelőtt. Szerintem mind technológiai felszereltségben és ami fontosabb, mind minőségi hozzáállásban jó helyen járunk, hasonló problémáink vannak és tudunk miről beszélgetni. A válaszom második része az elismertségünkre vonatkozik: nagyon igaz a mondás, hogy “a magyar bor Magyarországon világhírű”. Kis túlzással tehát igaz, hogy a kutya se ismer minket – bár évről évre többen érdeklődnek a magyar bor iránt.

Ha nyitottak vagyunk a kommunikációra a külföldi piacok (borszakértők és borszeretők) felé, akkor tudnunk kell sikereket elérni. Aztán, hogy ez a borpolitikát, az ezerhektáros ültetvény-kivágásokat hogyan érinti, azt csak az Isten tudja…

Mik a kedvenc borvidékeid Magyarországon és külföldön?

Nem egy-egy kedvencem van, inkább élmények, amik megmaradnak az emlékezetemben. Németországban nagyon megszerettem a száraz, komplex Rieslinget – elsősorban Rheingau, Pfalz és Mosel, Ausztriában Wachau. Van egy kedvenc Pinot termelőm a Franken borvidékről. Toscana-ban és Languedoc-Roussillonban szuper helyi fajtákkal ismerkedtem meg. Emelem kalapom az osztrákok előtt azért, amit a Blaufränkisch-ért tesznek évről-évre. Nem túlzás: mindenütt kap valamit az ember.

Sok helyen lehetett hallani, hogy magyar borászatok azért buktak el külföldi megrendeléseket, mert az ár és a minőség elfogadható lett volna, de a kívánt mennyiséget nem tudták prezentálni.

Ebben biztos van igazság, a tömegborokat tekintve általában nehezebben tudunk labdába rúgni az újvilági termelőkkel szemben. A mi, családi léptékünk nem ebben a ligában versenyez: nekünk olyan kis kereskedőket kell megfogni, akiket érdeklik a kis tételben készített, autokton szőlőfajták magas minőségű borai. Így például egy nagyobb kereskedő hálózatnak valószínűleg nem is tudnánk eleget szállítani.

Elsők között jelent meg a Heimann pince kínálatában egy siller. Mennyire lett sikeres, milyen jövőt látsz benne? Megtartjátok a sokak tetszését kiváltó eredeti dizájnt és a nevet, amit a 2010-es sillernél használtatok vagy mostantól 100%-ban a Fuxlira koncentráltok?

Még 1997-ben mutatkoztunk be az első Fuchslinkkal. Ez a bor nekünk inkább játék volt, a címkét és a megjelenést is háromszor változtattuk meg. A “márkanév” a régi fichslire, vagy fuchs-osra utal. Régen ez volt az a bor, amit a szekszárdiak a maguk mindennapi örömére készítettek.

A 2011-es évjárattól 5 másik szekszárdi termelővel egy összefogásba kezdtünk, hogy a Fuxli nevet közösen használva megmutassuk, milyennek képzeljük mi el a szekszárdi sillert. Ezzel azt szeretnénk elérni, hogy még többen megismerjék a szekszárdi sillert, ami egy közérthetőbb, egységes köntösben, Fuxli név alatt újra tényezővé válhat.Az első egy hónap után eldicsekedhetek, hogy a Fuxli sikeres fogadtatásban részesült. Nagyon sok pozitív visszajelzést kaptunk a közös bemutatókon, sőt van, akinek már a teljes tétel is elfogyott.

Mi a véleményed az Etalonról? Ilyen kezdeményezésekkel lehet valami fejlődés ezen a területen? Melyik koncepciót találod előnyösebbnek: ahol több borász egy bort készít (pl.: Etalon) vagy azt, hogy hasonló, de azért jól megkülönböztethető tételeket kínálnak ugyanazon márkanév alatt (pl.: Fuxli)?

Szerintem jó ötlet az Etalon: 4 neves szekszárdi borászat összeállt, és készített egy egyszeri, közös házasítást. Az eredmény egy komoly, ízig-vérig szekszárdi vörösbor. Bár a Fuxli nem “nagy bor”, inkább egy könnyed beszélgetős vagy gasztrobor, a jelentősége szerintem nagyobb lehet, mint az Etalonnak. Ehhez az kell, hogy évről-évre tudjuk tartani a minőséget és hogy, ha minden jól megy, még több termelő csatlakozzon hozzánk.

Mi lesz szerinted a meghatározó stílus vagy szőlőfajta 5-10 év múlva Szekszárdon?

Szerintem a stílus mindig lassan formálódik: finomodik a hordóhasználat, előtérbe kerül a gyümölcsösség. A szőlőfajtákat tekintve én úgy érzem, hogy a kékfrankos és a kadarka azok, amikbe energiát szeretnék fektetni.

Miben látod a Szekszárdi borturizmus fejlődésének a feltételét?

Szerintem azon az úton kell haladnunk, amin az elmúlt öt évben elindultunk. Szekszárdra lejutni, hála az M6-osnak, már nagyon egyszerű. A hozzánk látogatóknak jó programokat, éttermeket, borászatokat, szálláshelyeket kell nyújtanunk. Szerencsére már számos jó példa van: nagyon színvonalas a Szekszárdi Szüreti Napok, A Kávé Házát az ország kávézójának választották, a borászatok is egyre profibb vendéglátást nyújtanak. Igyekszünk mi is hozzátenni a magunkét: idén már másodszor rendezzünk meg az Iván-völgyi Kadarka túrát, június 23-24-én. Két napon át 10 borász mutatja meg a Kadarkáját és egy könnyedebb borát, mellé helyben sütött falatokat kínálunk, mindezt a napsütötte Iván-völgyben. Szombatra a városba Szt. Iván napi tűzgyújtást és koncertet szervezünk. Minden további információt a www.facebook.com/ivanvolgy címen olvashatnak az érdeklődők.

Divatos lett Szekszárd az utóbbi 1-2 évben. Minek tulajdonítod, hogy mára már sok borkedvelő legkedvesebb borvidékeként van számon tartva?

Nagyon örülök, hogy sokan így látják! Ennek a sikernek közvetlen és indirekt okai is vannak, de ezeket hadd ne én soroljam fel. Inkább koncentráljunk a még előttünk álló feladatokra!