Rég nem volt rajnais bejegyzésem, az okát nem tudom, de most hirtelen jó néhányról készítettem leírást. Hat bor nyílt ki egyszerre, a legjobbnak megint külön posztot tartok fent, a többiek együtt, ebben a bejegyzésben kerülnek górcső alá. Rajnai vonalon eddig nem sok csalódás ért, de az igazán nagy élmények száma sem túl nagy, igaz ez inkább a relatív ritkább találkozásoknak köszönhető, mintsem a fajta kvalitásainak. Amit eddig tudtam, az most is megerősíttetett: az én ízlésvilágomban Moselnek nincs párja rajnai téren: erő és elegancia kéz a kézben és még nagyon finom is, ami azért nem elhanyagolható tényező.

Szentesi Öcsi Rajnai 2011

Az egész bor, kezdve a csavarzártól egészen a pezsgő frissességig áraszt magából egy laza, fiatalos stílust, ami nagyon jól áll neki. Illatát egy kicsit éretlen zöldalma buké vezeti, egy kissé oda nem illő kénes, gyógyízes jelleg kíséretében. Szájban kicsit karcsúnak hat, csontszáraz és eléggé savdomináns. Íze citrusos és zöldalmás, kis széndioxiddal megtámogatva. Egy napi nyitvatartás után jött egy kis komplexitás: déli gyümölcsös illatok és ízek, emellett a savak nem húztak annyira, mint a nyitás utáni órákban, a petrolos fajtajelleg is felismerhetőbbé vált benne. Tetszett a természetessége és élénksége, de a mélységek hiánya kétségtelenné teszi, hogy nem fog a felső ligában játszani. Az erős 5 pont (86) így is megvan és jó vétel.

Bott Frigyes Rajnai 2011

Bott Frigyest a fajta egyik legjobb hazai ismerőjének tartják, nem is minden alap nélkül. Totálisan más illattal fogadott, mint a Szentesi bor: súlyosabb és rétegzettebb, késői szüretes jegyekkel megtoldva, virágos, mézes, gyógyteás kanyarokkal. Szájban húsos érzetű, a korty kerek és tömör, picit túl sok cserességgel. Lecsengésében kellemesen kesernyés, grapefruitos ízek kényeztetnek. Másnapra az illatában előtolakodott a hordó, és telis-tele lett tejszínes krémességgel. 6 pont (87)

Tesco Selected 2010

Illatában rengeteg gyümölcs, barackos édesség érződik, ami szellőzve később sajnos kiegészül egy zselés cukorkára hajazó, édes-savanykás, mesterkélt és nem túl izgalmas illattal. Ízét a fehér húsú őszibarack aromái jellemzik, kis testű, jellegzetesnek mondható petrolos hatású. 4 pont (82) és jó vétel.

St Michelle Riesling 2010

A múltkori chardonnay után fellelkesültem és kíváncsi lettem, hogy a Pince alap (félédes) rizlingje mit mutat egy óvilági társaságban. Csalódásnak nem nevezném, de majdnem biztos vagyok benne, hogy a Dr Loosen pincészet tanácsadói nem sok figyelmet fordítanak a két pince közös prémium terméke (az Eroica) mellett ennek a tételnek. Első szippantásra zárkózott, de tömör illat fogad, benne savanyú zöldalma, krétás-agyagos ásványosság társaságában. Szájban első pillanatban kiderül a savhiány, egyszerűen kevés ennyi sav ilyen maradékcukor mellé. Az 5 pont (84) alját azért így is megcsípi.

Bakó Rajnai 2011

Az illata elég bizarr és akkor még finoman fogalmaztam. A sárgadinnyét még éppenséggel szívesen kiszagolom a pohárból, de utána valami egészen fura egyveleg jön a következőkből: gyümölcsös rágó, körömlakk, húsvéti locsoló kölni. Simán el tudnám képzelni ezt az illatot valami alsópolcos, újvilági technobornak. Reménykedtem a szellőztetés jótékony hatásában, de szinte semmit sem javult sem egy, sem két nap után. Kortyolgatva már jobb a helyzet, de nem egy könnyen tettem túl magam a szimatolás megpróbáltatásain. A kortyot egyértelműen meghatározza a lusta savassága, semmi dinamika nem jellemzi, váratlan kanyarokra itt már nem is számítottam, így az utóíz állottsága már meg sem lepett. Most kezdtem érteni, amikor Ambrus azt mondta, hogy a 2010-es évjárat náluk abszolút nem a kármentésről szólt, ugyanis a 2010-es olaszrizlingje nekem mérföldekkel jobbnak tűnt ennél a bornál. Az utóbbi idők egyik legnagyobb csalódása számomra, sajnos 4 pontnál (83) nem több.

A Furmint Február példaértékű rendezvény. És itt most nem, vagy nem csak arra gondolok, hogy ilyen méretben is tudnak minőségi rendezvénnyel kiállni (szerencsére ez ma már nem kuriózum a hazai boros világban), hanem arra, hogy az elmúlt pár évben több más, Magyarországon őshonos és létfontosságú szőlőfajta is megkapta (olaszrizling, kékfrankos) azóta a saját napját. Nem azt mondom, hogy minden itt indult el, de az úttörő szerep azért nyilvánvalónak látszik.

Még néhány fajta igazán megérdemelne magának hasonló napot - itt elsősorban a hárslevelűre és a kadarkára gondolok - és akkor tökéletes programkínálat állna elő a lelkes publikum számára.

A borok ismertetése előtt megosztanám néhány gondolatomat. Ezek nem konkrétan ennek a kóstolónak a következtetései, de újfent megerősítették az alábbi teóriáimat:

1. Tokajban az édes borok még mindig eggyel magasabb minőségi kategóriát képviselnek, mint száraz társaik. Nem tudnék olyan (csúcs)termelőt mondani, akinek a legnagyobb száraz tétele mellé ne tudnék lerakni az asztalra egy még jobb, szebb aszút vagy szamorodnit. Ez persze nem baj, főleg nekem, aki élek-halok a maradékcukorért, de egyelőre nem látom tömegével a 8 pont vagy a fölötti nagy, száraz tokaji borokat.
2. A hárslevelű is megbízhatóan hozza az olyan csúcsélményeket, mint a legjobb furmintok. Csak hogy aláhúzzam az előző állításomat néhány név: Szepsy Király, Demeter Zoltán Szerelmi, Kikelet Váti, Nobilis Barakonyi és Gizella Szil-völgy.
3. Ha a dűlőket nem is tudom még kiszagolni a pohárból, az már most is látszik, hogy egymáshoz közeli és hasonló tulajdonságú dűlők borai közül kerül ki a kedvenceim egy igen nagy halmaza.
4. Majdnem minden esetben egy minimális maradékcukor segíti a furmint legszebb arcát felfedni, szép egyensúlyt állítva be a magas savú furmintoknál, még ha konkrétan nem is érződik az édessége.

Nagyjából 60-70 bort kóstoltam meg, volt, ami nem hagyott mély nyomot, így úgy döntöttem, most csak egy tucatról írok, azokról, amelyek valamilyen okból érdekesnek bizonyultak számomra az este folyamán:

Patricius 2012 (Hordóminta):
Tipikus almás, furmintos, friss illat, más 2012-es hordómintáknál is tapasztalt déligyümölcsös ízvilággal. A Furmint üde megjelenési formája. Már várom a talákozást a lepalackozott változátavál.

Bodrog-Borműhely Lapis Furmint 2012 (Hordóminta):
Nem igazán szeretek hordómintákról vélményt alkotni, mert kicsit csalóka az összhatás, de ezt a bort sem hagyhattam ki. A savai sokkal szebben simulnak be, mint a pincészet hársaiban, a szokásos furmintos oldala mellett neki is bőven kijutott a déligyümölcsökből.

Kikelet Váti Furmint 2012 (Hordóminta): A legkedvesebb dűlőm, igaz, úgy vélem, a hárslevelűvel alkotott metszete az, ami a leginkább kihozza az enyediségét. Lehet, hogy unalmas háromszor egymás után ugyanazt olvasni, de itt is a déligyümölcsös ízeket tudnám kiemelni, bár itt ez nem akkora újdonság, lévén az igen sikeres 2009-es is jócskán mutatott ilyeneket.

Demeter Zoltán Kakas 2011:
A nap legjobb illata: barack, virágok, szépség és sok mélység. Szájban rendkívül tiszta érzetű, zéró cserességgel és nagyon szép savakkal.

Bott Határi 2011
Kiemelkedő illat mind örömfaktorban, mind komplexitásban, kortyolgatva nagyon szép egyvelegét mutatja a gyümölcsöknek és az ásványoknak.

Demetervin 2011
Intenzív, nyers erő van benne, ebben az évben dűlőválogatás nélkül a borász döntése alapján a dűlők ezúttal egyesítették erényeiket egy borban. Szerintem jó döntés volt.

Balassa Villő 2011
Abszolút csúcsbor, minden értelemben. Harmónia, egyensúly, ízek és illatok lenyűgöző egységben. Citromhéj, narancs és marcipán és még sok minden, amihez sokkal több időt kellene eltölteni felette. Úgy hiszem, még a veszettül magas ára sem fog eltántorítani a mélyebb ismerettség megszerzésétől.

Gizella Szil-völgy 2011
Mindig jó, minden körülmény között, akármilyen csúcsbort kóstolok előtte vagy utána, ez a bor gránitszoborként feszít a legjobbak között. Citrusok, zöldfűszerek, alma és agyagos ásványosság. Szép, hosszú és finom.

Fekete Béla 2007
Béla bácsi szerényen ácsorgott a pult mögött, közben két olyan bort tett le az asztalra, amelyek a legnagyobb rivaldafényt is teljes jogon kiérdemelték volna. A nyolcas is komoly darab volt, de ez már olyan szintű palackérettséget ért el, ami igazi kuriózummá tette a szememben. Egyből feliratkozott a “most wanted” listámra.

Hollóvár 2011
Sokkal gömbölyűbb, finomabb kis részletekkel, de nem olyan szédítő mélységekkel, mint az előző. Acéltartályban félszárazra erjedt ki, orrban tavaszi virágosrét, szájban gyümölcsös ásványosság.

AZ Kacsárd 2008
36g cukor mellett is inkább csak félszáraz érzetű, remek friss savakkal, klassz barackos illattal, picit túl sok cserességgel, kellemes színfoltja volt ennek a napnak.

Kvaszinger Bűvös 2011
Folyékony sütemény, kicsit puhány savakkal, de kit érdekel ilyen ízek mellett: kajszilekvár, vanília, mazsola és fekete tea. Komplett uzsonnás zacskó, akarom mondani üveg.

Más szerzők így látták:

Kovács András István

Unger Tamás

Táncoló Medve

A meghívásért köszönet a rendezőknek!

Délután indulok a Vajdahunyadvárba furmint napozni. Stílszerűen a mai napra valami igazán nagy durranásról írok a furmint vonatkozásában. Történetesen ez most egy szamorodni lesz, de egészen biztos vagyok benne, hogy mindenfajta összevetést jól bírna a legkomolyabb száraz furmintokkal is. A címszereplő sajnos nincs kereskedelmi forgalomban, nagyon alacsony palack számban készült, mivel csak egy hordónyi alapanyag gyűlt össze. Valahogy nincs szerencsém a parafákkal mostanság. Mióta megírtam ezt, azóta mintha büntiben lennék, pont a leginkább várt - ételhez megálmodott vagy éppen utolsó palackos - tételekkel futók dugósságba. Most szerencsére nem ez volt a helyzet, de azért rendesen leizzadtam mire a poharamba juttattam a nedűt. Ilyen brutális dugószorulással még életemben nem találkoztam, a végén feladtam és szétfarigcsáltam a dugót és a bort átszűrtem egy orvosi gézlapon, hogy a legkisebb dugódarabok is kikerüljenek belőle. A jó dolgokért meg kell küzdeni, ez a közmondás nagyon ült most is.

Illata nem túl intenzív, de nagyon karakteres, nagy kosár kajszibarack, amit virág és marcipán aromák színesítenek. Szájban már olyan intenzív íz özön tör fel belőle, hogy akaratlanul is mosolyra fakasztott, sokszínűségéből, elsősorban a tipikus sárgabarack mellett alma, virágméz és füge említhető. A Botritisz jelenléte nyilvánvaló, ám cserességnek nyomát sem találtam, csupagyümölcs ízű kortya, az egyik leggömbölyűbb, legselymesebb érzetű italok közé sorolja. Édessége átható, de nem telít el, egy pohár egészen biztosan nem elég belőle. Nagyon hosszú lecsengéssel bír, az íny külső részén legalább 2 percig lehet még érezni, hatalmas élmény. Teltebb és sűrűbb, mint a nem sokkal előtte kóstolt Kikelet Lónyai 2008-asa, de nem olyan vibráló. Nemzetközi klasszis, 8 pont (94)

Ezt is a kékfrankos sorban kóstoltam, de úgy éreztem, hogy egyértelműen megérdemel egy saját posztot. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a szimatolási fázisban egyértelműen el lehetett különíteni a két Weninger bort a másik kettőtől, mivel színre és illatra is annyival komolyabbnak mutatkoztak társaiknál. Viszont akármilyen furának is tűnik, jó néhány percig eltűnődtem, hogy vajon melyik a Frettner a kettő közül. Persze idővel jöttek a tipikus franc jegyek, de a balfi kékfrankos inkább hajazott összetettségét illetően erre a borra, mintsem a fajtatársaira.

Illata finoman édeslikőrre emlékeztetett, rengeteg feketebogyós gyümölccsel, főleg szederrel, amit édes fűszerek és feketebors színezett. A közepesnél szélesebb érzetű kortyban minden olyan jellemző megtalálható, amiket igazán remélek egy komoly vörösbortól: jelentős, de nagyon finom érzetű csersav, megfelelő frissességet biztosító, de nem túl éles savak, gömbölyű érzet a szájpadlásban. Ezt a nagyszerű harmóniát a finom ízvilága emeli tökéletes kompozícióba: fekete szeder, fahéj és keserű csokoládé. A legjobb hazai Cabernet Franc, amit eddig kóstoltam, 7-8 pont között (92). Az utóbbi időben a hazai vörösborokban nekem Franz Weninger szállította a legtöbb pozitív meglepetést, ez volt a hab a tortán. Még csak január végén járunk, de az évvégi toplistámban bérelt helye lesz, az egészen biztos.

Soproni kóstolót tartottunk nemrégiben, kékfrankos vonalon mozogtunk elsősorban, egy kakukktojás volt rejtve a sorba, ami viszont nálam akkorát szólt, hogy egy külön posztban írok majd róla. Röviden összefoglalnám az előéletemet a soproni borok kapcsán, csak a kontextus végett: szinte a borok iránti érdeklődésem kezdete óta nekem Ráspi jelentette “a sopronit”, aztán szépen lassan kúszott fel mellé egy magasságra Franz Weninger, aki végül a surranópályán nemcsak, hogy beelőzte nálam Ráspit, hanem az utóbbi időben országos szinten is felért vörösben a topháromba. Luka Enikő viszont eleddig nem került a poharamba, nem tudtam mire számítsak majd. Hát meglepetés lett a vége.

Ráspi Kékfrankos 2008

Színe jóindulattal is csak silleresnek mondható, realistább szemlélődőnek vizezett hatású bornak tetszik. Illata is elég vérszegény, ribizli és cseresznye nyomokban, mellé mintha kis szénsav is maradt volna a palackban. Ízben zöldfűszerek és piros ribizli, teste karcsú-légies, savai rendben vannak, csersav szintje közelit a zéróhoz. Nem sok erénye mellett pozitívumként megjegyezhető, hogy lecsengése után szép tiszta érzetet hagy a szájpadlásban. Leleplezés után nekem nagy meglepetés és csalódás volt, mert egy 2010-es bortól (azt gondoltam róla, hogy ez csakis kétezertizes lehet) még elfogadtam volna ezt az alultáplált formát, de így keményebb kezű leszek. Életem leggyengébb Ráspija, elképzelhető, hogy a palackvariáció mocsarába gázoltunk ezúttal, de ez most nem több erős 3 pontnál (79). A Ráspi Kopár 2010-ből kevesebbe került, viszont sokkal szebb értékeket hordozott, mint emez.

Luka Kékfrankos 2010

Tömény, érett gyümölcsös, íntenzív illattal fogadott, amit eddig ráspisnak gondoltam, mostantól inkább soproniasnak fogom elkönyvelni. Szájban sokkal fajsúlyosabb darab, mint a Ráspi és a savak sem uralják el a kortyot. Zamataiban a fekete és pirosbogyós gyümölcsök ízét szép, sós ásványosság fogja keretbe, amit finoman kesernyés utóíz zár le. Szép bor, de ami még fontosabb, jó inni, stabil 5 pont (85). Szép teljesítmény 2010-ből, de ennyiért nem vennék belőle újra.

Weninger Kékfrankos 2009

Éles váltás, mintha egy másik fajta került volna a poharainkba. Sokkal sötétebb színe már sejteti, hogy kicsit nagyobb anyagsűrűségre váltottunk. Illatában ibolya, kis parfümösség és ribizli lekvár. Enyhén édes érzetű, telt korty, közepesnél is nagyobb test finom savakkal és annyi csersavval megáldva, amennyi még pont jólesik. Lecsengésében füstösség és fanyar étcsokis ízek dominálnak. Bivaly erős 6 pont (89), talán még a hetes sem lenne nagy túlzás. Óriási bestbuy, az egyik legjobb kvalitású alap kékfrankos (2500 Ft alatt), amihez valaha szerencsém volt. Nem tartom erősnek azt az állítást sem, ha azt mondom, nekem ez a legjobb.

Lassan vége az év legunalmasabb hónapjának, és belépünk a sokkal izgalmasabbnak ígérkező februárba. Egyfelől végre elérhető közelségbe kerül a tavasz és a sok napsütés, másfelől lassacskán hagyományosnak tekinthetően ez a hónap a furmintról fog szólni. A fő attrakció idén is a Vajdahunyad várában lesz hetedikén, de aki lemarad, az is elképesztően sok programból válogathat országos szinten: 

http://furmintfebruar.hu/hu/programok/

A borboltok akciós ajánlatait is érdemes figyelemmel kísérni, szinte minden üzlet készül valamivel. 

Elkezdtem írni egy beszámolót a nemrég lefolyt soproni kékfrankos kóstolónkról, mikor felfigyeltem rá, hogy épp ez lesz a századik bejegyzésem a blogomon. Néhány nap híján 10 hónap alatt jött össze, ami úgy nagyjából 10 bejegyzéses havi átlagot mutat. Eddig. Ez a lendület most kicsit megtörni látszik, a színvonal reményeim szerint inverz képet fog mutatni majd a mennyiségi csökkentéssel. Tavaszig még nagyjából tartom ezt a tempót, de az azután következő időszakban nem hiszem, hogy heti egy posztnál többre fogja futni. Koncepció váltásra nem készülök, de annyi hozadéka reményeim szerint lesz a kevesebb posztnak, hogy jobban tudok majd koncentrálni a nagyobb és részletesebb bejegyzésekre. Vannak terveim, hogy később újra felpörgessem a billentyűzetemet, de ez majd kiderül időben.

Köszönöm az eddigi látogatásokat és hozzászólásokat, remélem a jövőben is megéri majd követni a blogot.

A december nekem Valpolicelláról szólt elsősorban, szép sorban nyitogattam a palackokat. Az Amaronet sokáig pátyolgattam, kitüntettet helyett szántam neki a hagyományos karácsonyi marha vadashoz. Óriási párosnak bizonyult, de alaptalan volt a nagy készülődésem, simán, magában is lecsúszik belőle 1-2 pohár, mindenfajta rákészülés nélkül. Nem kell ide se marha, se vadhús, se érlelt penészes sajt, hogy tökéletes élménnyé varázsolja ennek az italnak a fogyasztását, ez úgy jó, ahogy van. Akár magában is.

Illata tömény gyümölcs. Elsősorban szilva és meggy, zéró fahatás, semmi tejes-krémes, nagyborosnak szánt illat. Pici dohány és egy kis füstös mineralitás is fellebben belőle. Alkohol tartalmára kicsit utal a konyakos jelleg, de egészen finom keretet ad az illata többi komponensének, nem nyomja el azokat. Kortyolgatva a megdöbbentő elegancia az első érzés, fát itt sem érezni, semmilyen szinten. Tömény gyümölcsös vonal megy tovább, friss és aszalt formában is, kicsit darabos, de tökéletesen besimuló és semmiképpen nem túlzó csersavak. A nyelvet balzsamként kényeztető krémessége ellenére a korty nem túl tömör, remekül csúszik. Néha el sem hittem, hogy tényleg 16-os alkohollal bír, de 1-2 pohár után szokatlanul nagyobb hatása volt, mint egy átlagos bornak, így megkaptam a bizonyítékot, még ha közvetett formában is. Utóíze kilométer hosszú, elegáns és karakteres.

Tanítani való az, hogy ekkora anyaggal és súlyos alkohollal megáldott bort hogyan lehet ennyire gyümölcsösre és elegánsra hangolni. Azóta kijött a következő évjárat, azt hiszem, már most elkezdek kuporgatni rá. A blogom lassan egy éves élete során még nem osztottam ki 8 pontot (93) vörösbornak, ez lett az első.

Bármerre is vetődök a veronai borvidéken, csak úgy hemzsegnek a sokadik generációs családi pincészetek. Ez valahogy nekem bizakodásra ad okot. Persze nagyon fontos a hitelesség dolgában a lehető legtermészetesebb gazdálkodás, vagy a terroir őszinte faggatása is, de nekem valahogy mindig az egyik legnagyobb pluszt az nyújtja ebben a kérdésben, ha a sokadik generáció erőfeszítéseit látom a poharamban töltött bor mögött. Azt látom, hogy a befektetők jönnek-mennek, de a családi örökséget csak komolyabb becsben tartja az emberfia vagy lánya. A Tedeschi familia sem tegnap kezdte a gazdálkodást ezen a vidéken, hivatalosan Nicolò Tedeschi alapította a céget 1824-ben, de találtak iratokat melyek szerint egészen 1630-ig visszamenőleg birtokoltak kisebb-nagyobb területeket.

Borunk klasszikus Ripassa technológiával készült, akit érdekelnek a részletek itt olvashatnak róla. Sötétebb tónusú bíbor szín, a pohár szélein már-már feketébe hajlik. Illatában soproniakhoz hasonló erőteljes málna található, erdei illatokkal és egy csipetnyi ásványossággal. Ízében elsősorban cseresznye és feketeszeder tűnnek fel, kis füstölt sonkás animalitás is megjelenik benne. Szájban kellemes érzetű, közepes testtel, tanninjai szépen besimultak csak a lecsengésben szárítanak, de ott sem túlzóan, a savak szép keretet adnak az egésznek. Lecsengése közepes hosszuságú. Bár a Ripassát szokták bébi Amaroneként is emlegetni, jellegében nekem inkább közelebb állt az ez a bor a sima Valpolicellákhoz, mint a következő posztomban kivesézett Amaronehoz. Szép és jól fogyasztható bor, magabiztos 6 pont (88).

Ha az Allegrinit az egyik legfontosabb Veneto borászatnak neveztem, akkor talán nem lövök nagyon mellé, ha a Masi pincészetet “A legfontosabbnak” titulálom. 12 millió palacknyi éves kapacitás mellett nehéz elkerülni a “nagyipari borászat” pejoratív jelzőjét, de valamiért elérték, hogy a brutális számok ellenére is mindenhol Olaszország egyik legnagyobb családi tulajdonú borászataként emlegetik őket. Egyébiránt az 1700-as évek óta foglalatoskodnak a Boscaini család tagjai ezeken a dombokon. A Masi név nem családi vonatkozású, az egyik első művelés alá kerülő dűlő nevéből ered. A tradíció és a reformok szépen kiegészítik egymást. Még mindig a hagyományos szárító szobákat használják, ugyanazokkal a nádszőnyegekkel évszázadok óta, viszont van egy jelentős újítás, mégpedig az, hogy egy adatbázisban gyűjtik a legjobb évjáratok paramétereit és ezeket (páratartalom, hőmérséklet) reprodukálják számítógép segítségével. Emellett a technológiai vonalat külön szakember gárda erősíti, egyebek közt az egyik itteni kutatás során fedezték fel a Corvina szőlő egyedi mechanizmusát, ami a szárítás során szabadítja fel az egyedi aromatikát biztosító vegyületeket. Elég széles termékpalettával rendelkeznek, egyfelől a Valpolicella tartományban megszokott házasítások mellett elég sok IGT besorolású boruk is forgalomban van, másfelől a szomszédos körzetek (Bardolino és Soave) mellett Argentínában is rendelkeznek szőlőkkel és ezekből szép számú kínálattal bírnak.

Írásom tárgya az egyik alap házasításukról szól, ami a Valpolicella Classico övezeten belül elhelyezkedő, jó fekvésű és gazdag talajú Bonacosta dűlőből származik. Az egyik legszebb szín, amit borospohárban láttam, valamiféle sötét meggy árnyalat, de ennek a színnek az írott formában való pontosabb megjelenítésére sajnos már kevés az eszköztáram. Orrban a színhez megálmodott meggy illat köszön be, kis füstös hatással kísérve. Kortyolgatva marad a kellemes gyümölcsösség, elegáns fás hatással, nem túl hosszú lecsengésében szép fűszerességgel. 5-6 pont között (86).

A hosszúra nyúlt elméleti bevezető után elindul a lényegi rész. Veneto egyik nagyágyúja, az Allegrini több száz éves múlttal büszkélkedhet, kifejezetten komoly borokkal is szolgálnak, nem ritkán szórják meg ezeket a külföldi oldalakon 90 pont feletti pontszámokkal. Ezt az alapborukat is egy becsületes 87-es pontszámmal honorálta a Winespectator.

Régóta vallom, hogy 6-10 eurós gasztró vörösbor kategóriában az olaszok verhetetlenek. Most se kellett csalódnom a sok próbát kiállt elméletemben. A BLIC (Egyensúly, Hossz, Intenzitás, Komplexitás) szerinti értékelési rendszerben nem gurítana nagyot ez az ital. Illatát és ízét is minimális számú jelzővel lehet jellemezni; nyúlfarknyi lecsengéssel bír, ellenben remek arányokkal rendelkezik. Erre a házasításra jellemző, gyönyörű meggy színben pompázik. Illatában cseresznyekompót és szilva. Szájban karcsú test, kevés tannin és élénk savak jellemzik.

Ez tipikusan egy olyan bor, amivel sokkal élvezetesebbé tehetjük az étkezéseinket és nem kell sokat törni a fejünket, hogy mit mivel párosítsunk. Igazából ezeknek a boroknak nincs akkora egyénisége, hogy ne tudnának szinte bármihez odasimulni. Ittam klasszikus pesztós tésztához, de ugyanúgy ment hot-doghoz is. Erős 5 pont (85).

A hazai borboltok kínálata alapján úgy érzem, nem túlzás azt állítani, hogy az átlag magyar fogyasztó nem sokat tud Veneto borvidék, egyik legérdekesebb körzetéről, Valpolicelláról. Ez nem is olyan különös, már a Jancis-féle boratlaszban is felhívják az olvasó figyelmét: hogyha a francia borvidékek, fajták és stílusok megismerése közben azt gondolja, hogy ennél bonyolultabb már nem lehet, akkor nyugodtan vessen egy pillantást az olaszra.

Ráadásul ez a borvidék az egyik leghosszabb történelemmel rendelkezik szerte Itáliában, és az utóbbi idöben nem szűkölködött reformokban sem. A két legfontosabb tendencia, ami szorosan összefügg egymással: a Recioto jelentőségének a csökkenése és ezzel párhuzamosan az Amarone térnyerése. A Recioto hasonló problémákkal küszködik mint Tokaj vagy az összes hagyományos édesbor-termelő vidék, nevezetesen hiába készülnek hibátlan édességek, az embereknek nem igazán szeretnek nagy mennyiségben fogyasztani belőlük. Miként Tokajban (vagy akár Portóban, Moselben) is a száraz stílussal próbálják meg kompenzálni a halódó édesbor fogyasztás hatásait, itt a (száraz) Amarone tűnik a jelen és a jövő sikerkovácsának. Pedig a borvidék mércéjével mérve igencsak kurta életúttal büszkélkedhet; igazából csak a huszadik század második felében vált elterjedté.

Ami érdekes, hogy ezen a területen köszönik szépen, jól megvannak az őshonos fajtákkal és a többszáz éves borkészítési módszereikkel. A Cabernet mánia itt még nem tiporta el a helyi fajták elképesztő sokszínűségét. Persze itt is vannak szép számmal IGT kategóriájú (Nemzetközi fajtákból készített) italok, de ezek között is van számos, főleg a jobban sikerültekből, amelyekben csak inkább izgalmas fűszer az idegen fajta.

Melyek is ezek a klasszikus, autochton fajták?

Corvina: Amarone modern arculatát elsősorban a Masi pince vezetőjének, Sandro Boscaininak köszönheti. Döntése nyomán a házasításban a Corvina fajtát részesítették előnyben a Molinara kárára. A corvina a házasítás legfontosabb tagja, ettol kapja a bor a testét, a színanyagot és a csersav jelentős részét. Az amaronék 40% – 70% százalékban tartalmazzák. Kutatások szerint viszonylag magas a Corvina és a Pinot Noir közötti DNS-egyezés.

Rondinella: Nagyon egészséges szőlőfajta, kisszemü bogyókkal. Jó cukorgyűjtő képessége a Recioto egyik legfontosabb összetevőjévé emeli. Az Amaronéban jellemzően 20 és 40 százalék között található.

Molinara: Manapság kevésbé fontosnak tekintett alapanyag az előző két fajtához képest, pedig az italok szép savtartalmáról o gondoskodik. A viszonylag világos színe miatt nagyobb mennyiséget már nem használnak
belőle, az átlag fogyasztó nem tolerálja, ha egy méregdrága Amarone világosabb árnyalatokban pompázik.

Ezekből a fajtákból fajtatiszta bor nemigen készül, inkább izgalmas házasítás-alapanyagnak számítanak. 5 fő típusú küvé formájában jelennek meg ezeknek a szőlőknek a gyümölcsei.

A Valpolicella nem csupán egy borvidék neve, hanem az itt található kékszőlőből készült házasított borok neve is egyben. Ezek képezik a hétköznapi borok törzsgárdáját, nagyon jól párosítható szinte minden olasz ételhez. Színében és illatában is jellemzoen a fekete megy karaktere dominál. Friss savai, gyümölcsössége és jó fogyaszthatósága révén az ideális italt testesíti meg a veronai emberek számára.

A Valpolicella superiore a második lépcsőfok az Amarone felé. A minimum követelményei ennek a kategóriának: legalább 12%-es alkohol és a minimum egy éves hordós érlelés. Egyes borászok egy hónapos szárítást használnak a kellő minőség eléréshez, de ez nem követelmény.

A következő kategória a Ripassa, hasonló készítési móddal bíró ital, mint a mi tokaji máslásunk. Nálunk az aszúszem túl nagy kincs, számukra az Amarone készítése során megmaradt, szárított és már kipréselt, szőlőszemeket jelenti. Miután kinyerték a bogyóból a levet, a seprőt(ami a maradék szőlő héjából és a magokból áll) felöntik újra musttal. Ezzel a technológiával a sima valpolicellához képest nagyobb testű bort kapnak, nagyobb alkoholszinttel, glicerinnel és komplexitással. A Ripassa szó jelentése “újrázás”.

Recioto: Az abszolút önellentmondás, a megtestesült magyar rémálom: édes és vörös; igen, egyszerre. Az árcédulája majdnem olyan hosszú, mint a történelme. Egészen a római birodalomig visszamenőleg, találhatóak feljegyzések erről a borfajtáról. Az akkori ízlésvilágot tükrözi: súlyos, hömpölygős, ízgazdag és édes.

Itt érdemes megemlíteni a szárítás folyamatát, ami az esszenciája az egész folyamatnak, és ami az egyedi karakterét adja ennek a bornak és száraz társának. A szőlőszemek szárítása nem egyedi módszer, szerte az ókori világban használták a szőlőszemek cukortartalmának fokozására, de sehol a világon nem értek el ilyen magas szintű eredményeket ezzel a művelettel. A siker egyik titka a kifinomult módszerekben rejlik. Nagyon gondosan szabályozzák a speciálisan erre a célra kialakított szárítószobák hőmérsékletét és páratartalmát, illetve kizárólag hagyományosan nádszőnyegen pihentetik a szőlőt, ami segíti a tökéletes levegő áramlást a gyümölcs körül; így az ténylegesen szárad és nem rohad. A borvidék másik aduásza a Corvina szőlő, ami a legújabb kutatások szerint a szárítás közben elszenvedett stressz során olyan géneket aktivál a szőlőszemekben, amelyek teljesen egyedi ízeket és zamatokat adnak a bornak.

Egy-két mondat erejéig visszatérek a szárítás technikai részére. A szüret ami jellemzően szeptember közepétől október végig tart, jellemzően kézzel történik, mert elengedhetetlenül fontos, hogy olyan szemek ne kerüljenek bele a válogatásba, ahol esély van a rohadásra a száradás helyett. A kiterített szőlőfürtök aztán január, február magasságáig maradnak ezeken a nádszönyegeken, jellemzően a reciotónak szánt szolok januárig, az amaronéba való pedig februárig marad itt. Ezután a feldolgozás nem igazán különbözik a szokásos borkészítési módszerektől.

Végül, de nem utolsó sorban az Amarone. A királya ennek a vidéknek, a világ egyik legegyedibb borkategóriája; ezek a tételek már majdnem az erősített borok alkohol szintjével és komplexitásával vetekednek. A legenda szerint az első Amarone úgy készült, hogy egy hordónyi Recioto alapanyagról elfeledkezett a borász, és az élesztök az összes maradékcukrot felhasználva megalkották az elso “száraz reciotto”-t, az Amaronét. Abban az időben ez igen csúnya dolognak számított, mert a Reciotto igazi kincs volt, de ez is egy jó bizonyíték arra, hogy sose lehet tudni, milyen nagyszerű hozadéka lehet egy szerencsétlennek tűnő esetnek.(A legendás Királyudvar-furmint után ez magyar fejjel teljesen érthető.)

A bevezető után a képen látható borokról egyesével fogok értekezni. Olvasók közül mostanában ki mit kóstolt erről a borvidékről?

[A képeket a Tedechi és Masi borászatok oldalairól kölcsönöztem.]

Karácsony után nálunk a szilveszter este csak a másodhegedűs szerepét játszhatja, persze nem volt mindig így, de hát öregszünk vagy mifene. Azért ez is egy szép alkalom lehet, amit érdemes feldobni egy-két finom falattal vagy akár néhány korttyal. Sőt inkább azzal. Bár az utóbbi időben kezdek közeledni a bubis dolgokhoz is, elsősorban a cava-prosecco-habzóbor vonalon, mindenestre kitartok a jó szokásom mellett hogy karácsony után Szilveszterkor is inkább jófajta tokajit töltök a poharainkba, mintsem a kézenfekvő pezsgő féleséget. Egyfelől szívesen megtámogatom a katasztrofálisan alacsony, minőségi édesboros hazai fogyasztást, de persze elsősorban azért, mert egyszerűen ennél nem tudok ünnepibb italt elképzelni.

Tavaly Szepsy 2008-as szamorodnija volt a karácsonyi folyékony élményforrás és a Bodrog borműhely 2009-es mesése volt az év utolsó választása. Idén a fantasztikus Kikelet Lónyai 2008-as szamorodnija után a Tokaj Nobilis Ahogy termettje fogja feltenni az i-re a pontot. Nem tudom mit hoz a következő év, de abban biztos vagyok, hogy legalább az eleje biztosan édes lesz.

Kíváncsi lennék, hogy az olvasók között van olyan, aki hozzám hasonlóan ilyenkor is tokaji édességekkel kényezteti magát és szeretteit.

Boldog új évet kívánok mindenkinek!

Lassacskán körvonalazódnak a részletei az idei karácsonyi menünek. Mivel a szülőknél elég magyaros fogásban lesz részünk, mi itthon újfent az olasz konyhaművészet zegzugos sikátoraiba kalauzoljuk el vacsora vendégeinket és persze magunkat is. Antonio Carluccio az olasz konyha egyik legismertebb és legnépszerűbb arca Angliában, a másodmagával írt, elképesztően gusztusos képekkel illusztrált szakácskönyvéből választottunk néhány fogást.

A töltött káposztától és bejglitől elálmosodott nyelvünket egy gorgonzolás cukkini tekercsel fogjuk izgalomba hozni. Ez egy népszerű házasítása Dél-Olaszország kedvenc zöldségének és egy tipikus északi sajtféleségnek. Az álmoskönyv szerint proseccoval az igazi, de mi valószínűleg egy Nobilis birtokborral fogjuk lecsúsztatni.

Két főfogás alapanyagai kerültek fel a karácsonyi bevásárló listára. Az első, egy klasszikus olasz recept, a Milánói rizottó, aminek az egyik nagy előnye, hogy hús nélküli étel. Az esszenciáját ennek az ételnek a sáfrány, a parmezán és a kiváló minőségű rizottó rizs alkotják. Itt egy Kikelet Váti Furmint-Hárssal készülök.

A másik választott szöges ellentéte az előzőnek, itt szinte csak húsféleségek szerepelnek az összetevők listáján. Gennaro paradicsomos raguja elkészítéséhez viszonylag szabad teret kapnak a kísérletező kedvű kukta jelöltek, gyakorlatilag bármilyen része megfelel a röfinek és a marhának, bár a marha felsál és a sertés oldalas talán a legjobb kombináció. Ezt házikolbásszal, paradicsommal és egy kisebb bokornyi friss bazsalikommal megspékelve 12 órán át kell alacsony hőmérsékleten, lehetőleg cserépedényben, összefőzni. Ide már komolyabb ellensúlyra lesz szükség a borospohárban, szándékom szerint itt nyílik majd a borosszekrényem egyik legizgalmasabb darabja, egy 2007-es Tedeschi Amarone. A desszertek előtt, közben és után bőven lesz alkalom a tokaji édesbor készlet megkurtítására is, nagyon kíváncsi vagyok, hogy a Nobilis Ahogy termettje mekkorát fog szólni az idei év egyik legnagyobb kedvence, a Kikelet 2008-as szamorodnija mellett.

Boldog karácsonyt kívánok mindenkinek, a két ünnep között terveim szerint még írogatok, így újévet egyelőre még nem kívánok.

Ki mit eszik/iszik az ünnepek alatt, örömmel veszem, ha a hozzászólásoknál megosztanátok.

Ez az idei év harmadik és egyben utolsó kedvenc listája következik. Újra nyúlik a lista, sose tagadtam hogy kedves a szívemnek a maradékcukor, itt igazából az volt a legnehezebb része a lista összeállításának , hogy még valami emberi méretbe beleférjek.

Barta Szamorodni 2008 Iszonyatosan jó szamorodni, többször is volt hozzá szerencsém, először egy Szepsy és Kikelet 2008 szamorodni között kóstoltam és még ott is nagyot szólt. Nem semmi. Klasszikus libamáj párosítással az igazi. Bodrog Borműhely Mesés 2009 Ezt az évet ezzel a borral nyitottam elsején. Hát mit nem mondjak nem indult rosszul az év. 109 gramm cukor, kései szüret, stílusban kicsit más, de nagyjából a Királyudvar Lapis furmint szintjét hozza. Demetervin Élvezet 2010 Szintén a tavaly karácsonyi és szilveszteri időszak nagy slágere volt nálunk, könnyed és élvezetes.
Disznókő 6 puttonyos aszú 1999 Nem fiatal már, de nem fáradt el, minden szinten klasszis aszú, ízvilágban, komplexitásban, egyensúlyban. 

Gizella Késői Sárgamuskotály 2009 A műfaj csúcsa nálam, ennyire kifinomult édes muskotályt én még nem ittam, de remélem fogok még. Királyudvar Lapis Furmint 2008 A 60 gramm maradékcukrával szinte saját magának állít fel külön kategóriát, de akkor se lenne sok félnivalója, ha tucatnyian kínálnának hasonló paraméterű italokat. Kifinomult szerkezet és gyönyörű citrusos édesség. Oremus Szamorodni 2008 Mióta 2007-ben visszatértek Bacsó Andrásék a szamorodni kategóriába, azóta ők kínálják a legjobb ár/érték arányú szamorodnit a világon. Pont. Szepsy Cuvee 2007 Sokáig ő volt kategóriáktól függetlenül az abszolút kedvencem. Most is ott van a legszűkebb élmezőnyben és szerintem ott is marad örökre. Tokaj Kikelet Szamorodni 2008 Minden idők legjobb szamorodnija számomra. Nem is tudok mondani róla ezen felül sok mindent. Ezt tényleg inni kell, öröm minden cseppje. Tokaj Kikelet 6 puttonyos aszú 2007 Ittam már “komolyabb” aszút ennél, de elegánsabbat és finomabb részletekkel megáldottat nemigen. Tokaj Nobilis Amicus 2008 Valahonnan szerezni kellene még, mert nagyon hiányzik. Minden előnye ötvöződik benne van ami a késői szüret sajátja és minden ami a szamorodnit igazán széppé teszi.

A lista összeállításának végén annak örültem, hogy elég sokszínű lett ez a válogatás, csak két borászat (Nobilis és Kikelet) szerepel háromszor és a Gizella kétszer mindenki más csak egyszer. Itt szeretném megragadni az alkalmat, hogy minden a borásznak aki itt szerepelt (vagy nem szerepelt, de megérdemelte volna) megköszönjem a sok jó élményt amit idén szereztek nekem/nekünk az idei évben.