Az egész valahogy úgy kezdődött, hogy még 2007-ben Portugáliában jártunk. Ott aztán volt időm megfigyelni mennyi hasonlóság van a portugálokban és bennünk. Már igen hamar kialakult bennem az érzés, hogy sok ponton egymásra hajaz Magyarország és Portugália életútja, a nagy sorsfordító történelmi eseményeink is sokszor egybevágnak. Ott is szinte tapintható a melankolikus, múltba révedő hangulat, mintha nem is a jelenben élnének, inkább a régi idők nagy sikereit siratják. Sok évvel ezután aztán úgy alakult, hogy a legnagyobb kedvenc, Tokaj mellett a portói borvidék is egyre jobban elkezdett érdekelni, és ott újra jöttek a párhuzamok, nem is kevés.
Mindkét borvidék, párját ritkító történelemmel bír. Tokajban hamarabb lett klasszifikáció (1730), mint Portugáliában (1756), de a portói borvidék volt az első, ahol konkrét szabályozást is bevezettek a termőhely védelmében. Mindkét borvidéknek volt egy meghatározó, a világon egyedülálló borstílusa, ami minőségben és egyediségben évszázadokig a világ élvonalába tartozott. Mindkét borvidék és ország életét a XX. században beárnyékolta a diktaturák réme, aminek a sok rémség mellett az egyik legnagyobb származékos bűne lett a minőség, mint kulcstényező lecserelése a mennyiségre. De a legnagyobb csapást az új divatirányzatok hozták el. Egyszerűen, ami régen a nagyság és minőség netovábbja volt, az elmúlt. Nem trendi édeset inni, nincs mivel, nincs kivel. Az ünnepek koccintó itala a nyugati kulturákban a champagne lett, mifelénk meg sajnos csak a cukrozott-mustozott borzadályok töltötték ki az űrt. Ma, a világban sikk a száraz bor. Pedig a cukor az jó, a cukor az szexi. A tökéletes harmóniát mindig az ellentétes pólusok tökéletes metszete adja, és mi lehet a savnak eszményibb párja, mint a cukor. A sav savanyú, a cukor meg édes. Olyan ez, mint az egyszeregy. A modern gasztronómiában már bátran játszanak ezekkel a lehetőségekkel, nem kell félni édesbort inni bizonyos ételekhez, mert néha jó, gyakran meg még jobb.
Hasonló választ adott mindkét borvidék ezekre a problémákra. Először is itt is, ott is az egekbe szökött a színvonal, szerencsére a mi legjobbjainkat is már a helyén kezeli a világ és a klasszikus portóiak is begyűjtöttek már számtalan elismerést. Másodszor pedig itt is, ott is beindult a nyomulás a szárazban. Itthon a 2000-es Királyudvar Úrágyát tekintjük az új időszámítás kezdetének, odaátról nem tudok ilyen konkrét borról vagy időpontról, de az biztos, hogy ott is elkészítették a maguk száraz referenciájukat.
Az utolsó érdekes egybeesés, ami után végre már a konkrét borokra térek, az a termékpaletta. Nem tudom, van-e a világon még egy olyan hely, ahol ennyire szerteágazó, már-már első pillantásra áttekinthetetlen borfajta létezik egymás mellett, mint Hegyalján (3, 4, 5 és 6 puttonyos aszú, aszúeszencia, eszencia, szamorodni, fordítás, máslás). Nem könnyű ezt űberelni, de Portóban ez is sikerült: white, drywhite, ruby, tawny, aged tawny (10, 20, 30, 40 years), colheita, LBV és vintage port.
A Ruby az alap. Általában több évjárat, különböző szőlőfajtái vannak házasítva néhány éves fahordós érleléssel. Palackozás után további érlelést nem igényel és nem is hálál meg.
A Tawny a rubyhoz hasonló, de hosszabb, kishordós érlelést kap, ennek hozománya a vajasabb, karamellesebb ízvilág.
Ezek után a hosszú érlelésű aged tawny-k (10, 20, 30, 40 years) adják a minőségi lépcső következő szintjeit. Itt az évszámok a házasítások egyes tételei érlelési idejének az átlagát jelzik. Tehát egy 10 éves tawny lehet, hogy felerészben 8 éves, felerészben 12 éves érlelést kapott.
Az évjáratos, hosszú érlelésű tawny (Colheita) már lassan kiveszőben lévő műfaj, de a Niepoort továbbra is életben tartja ezt is. Az egy évjáratból származó szüret gyümölcse minimum 7 évig együtt pihen egy kis tölgyfa hordóban. Palackos érlelést ezek után már nemigen igényel.
A Late Bottled Vintage egy viszonylag új kategória, kifejezetten az éttermi kultúra részére lett kidiffundálva, egyrészt kellett még valami, ami évjáratos, másrészt megfizethető és nem igényel hosszú palackos érlelést, mint a Vintage Port. A hatvanas években megszületett az LBV, ami 4-6 éves hordós érlelés után palackozva gyakorlatilag azonnal megmutatja az értékeit.
A csúcs az évjáratos portói (Vintage Port), az ára elég horror, 60-70 eurótól a csillagos égig megy. Csak a legjobb évjáratokban kerül palackozásra, viszonylag rövid hordós érlelés után, a legmagasabb élvezeti értékét azonban minimum 15-20 év palackos érlelés után fedi fel.
Most 2 Niepoort bor értékelése következik, egy ruby és egy tawny. Ősszel terveim szerint folytatom a sort.
Niepoort Ruby NV
Gyümölcsösség minden szinten, kicsit likőrös formában. Az analitika tükrében(102 gramm cukor, 20% alkohol, 100nál is nagyobb extract) valószerűtlenül fineszes, élő bor, eltűnik benne a tömérdek alkohol, extrakt és cukor. Hihetetlen módon tartja az értékeit bontás után, egy hét múlva is teljesen élvezhető. Nagyon kis mennyiség is elég belőle, igazi meditációs-relaxálós bor. Kb 11 euró, erős 6 pont (88).
Niepoort Tawny NV
Hasonló a rubyhoz de a barnásabb szín mellett kicsit fáradtabb bor, inkább a karamelles, aszaltgyümölcsös, cseresznyekompótos vonalon mozog, több fűszerességgel és kevesebb gyümölccsel és frissességgel. Ára szintén 11 euró, én a vinexustól rendeltem, itthon sajnos nem kapható, 6 pont (87).