A Matetic borászat Chile középső részén, a Csendes-óceán és az Andok vonulatai közötti húzódó San Antonio völgy egyik meghatározó szereplője. Ez a borvidék nagyon közel van a óceánparthoz, ezért igencsak ki van téve az onnan érkező hűsítő és csapadékot hozó légáramlatoknak. Nem véletlen, hogy a hűvösebb éghajlatokhoz is jól alkalmazkodó fajták vetették itt meg gyökerüket, mint a sauvignon blanc, a chardonnay vagy a pinot noir.
A pince organikus szemlélettel ápolja szőlőtőkéit - a német illetőségű Ceres vállalat évenként végzi el a minősítéshez szükséges vizsgálatokat - és a biodinamikus módszerekből is részben alkalmaz néhány metódust a fenntartható fejlődés és a terroir mindnél erőteljesebb megjelenésének érdekében.

Néhány éve az írta Albert Gazda, hogy “Chile jön föl nemzetközileg, folyamatosan és megállíthatatlanul” azóta is rendületlenül nyomulnak és már egyre kevesebben társítják automatikusan a chilei italokat  az alsópolcos, “csinált” borokhoz. Ez így is van rendjén, a nyitottság és az új dolgok iránti kíváncsiság az egyik legfontosabb alap attitűdje kell, hogy legyen egy széles látókörű borfogyasztónak. Ha valami jó azt el kell ismerni, ha meg nem az, akkor nem előítéletek miatt kell elkerülni a találkozást, hanem a saját tapasztalataink után kell a megfelelő következtetéseket levonni. 

Könnyű bor ígéretét hozza a pohár látványa, egészen világos, pezsgő szín, néhány bubor is lakik benne. Illata nem harsány, egres, leveszöldség, nedves fű és egy adag tejeskrémesség.
Abszolút fajtajellegesnek mondható, fel lehet csukott szemmel is ismerni a szőlő tipikus jegyeit.
Kifejezetten üde a korty, nagyon friss hatású utóízzel. Ízében lime és graprfruit a meghatározó, amit zöldfűszerek színeznek. Finom savak vezérlik, rengeteg ételhez lehet jó párosítás. Klassz bor 5-6 pont között van (86). Felfedeztem a sauvignon blanc vizes-füves karakteréhez egy perfekt étel párosítást: zsírosdeszka, apróra kockázott (angol)zellerszárrral és egy csipetnyi pirospaprikával.

A bort a vinexustól rendeltem 10 eurós áron, ennyiért korrekt vétel, de szerencsére ennyiért itthonról is lehet találni rengeteg legalább ilyen jó bort.

Feindék nagy ráncfelvarrást végeztek, a közértek polcain nagy számban megtalálható palackjaikon. Feltűnő, de nem feltűnősködő, fiatalos és letisztult cimkékkel és csavarzárral vonják magukra a potenciális vásárlók figyelmét. A pincészet rögtön két változatát is kínálja a muskotály 2012-es évjáratból. Az egyik a száraz változat, aminek a 2008-as évjárata Pannon Bormustra csúcsbori címig vitte, a másik pedig a félédes amiről is szó lesz alább. A balatonfőkajári családi pincészet rendületlenül növekszik, a néhány éve még csak 50-60 hektár már a százat is meghaladja. Szerencsére, sok helyről azt hallom, hogy a minőség a mennyiséggel karöltve fejlődik, nem is tétováztam sokat amikor a minap megláttam a polcon a címszereplőt.

Szép halvány arany szín, intenzív virágos illat. A kellemes korty elég savval bír ahhoz, hogy a félédesnyi cukor el ne vegye a lendületét, csak az ízében játszik szerepet, ahol a gyümölcsök mellett egy kis virágméz is szerepet kap. Kezdő borkedvelők vagy a csontszáraztól idegenkedő ízlésűeknek kiemelten ajánlom. A nem túl kedvező kilátását a magyar tömegbor jövőjének az ilyen és ehhez hasonló borok tudnák újra reménytelivé varázsolni. Gyakorlatilag bárhol beszerezhető, az árak némiképp eltérnek, de a legtöbb helyen bőven ezer alatt marad. A termelő honlapján desszertekhez ajánlják, de nekem tojásos nokedlival és édes-ecetes salátával is pazar volt. Nem nagyon tudom elképzelni, hogy aki leemeli a közért polcról az nagyon csalódna benne. Stabil 4 pont(82) és nagyon jó vétel. 

A chenin blanc olyan Dél-Afrikának, mint a sauvignon blanc Új-Zélandnak vagy a malbec Argentínának. Közös jellemző ezekben, hogy legjobbjaik vetekednek az óvilági társaikkal, sokszor már nem is az “eredeti” termőhely ugrik be egy fajta kapcsán, hanem a második hazájuk. Nem kevés tapasztalatra tettek már szert ezzel a fajtával a Fokváros környéki borászatok, lévén már 1655-ben megérkeztek az első tőkék a fajta őshazájából, a franciaországi Loire völgyéből. Ken Forrester 1993-ban váltotta fel eredetileg szállodaipari munkáját a szőlőtőkék kedvéért. Rövid idő alatt Dél-Afrika egyik legelismertebb, nemzetközileg is jegyzett borászatává fejlesztette vállalkozását. Vörösben és fehérben egyaránt erősek, vörösben a grenache (50 éves tőkék!) és syrah fajták házasításával értek el szép sikereket, fehérben a chenin blanc-kal. Jelenleg 36 hektáron gondoznak szőlőt a birtokon.

Visszatérve a chenin blanhoz, a pincénél 3 minőségi szinten mutatják meg, mit tud ez a fajta arrafelé: a címszereplő az alapbor, őt követi egy válogatás nem sokkal magasabb árszinten és a legmagasabb szinten egy elég borsos árú FMC fantázianevű csúcsbor áll. Friss primőr, gyümölcsös, barátságos illattal fogad. Színre nagyon világos, szinte áttetsző citrom árnyalatú. Nincs nagy teste vagy összetett ízvilága, ellenben friss-gyümölcsös, szép savú és zamatos. Karakterét az erőteljes, de játékos sava és sallangmentes zöldalma aromái adják. Élvezetes, friss bisztróbor, vakon lehet, hogy egy könnyedre hangolt tokaji tartályos furmintnak vagy hársnak néztem volna. Ha ilyen a 8 euros alapbor, akkor igazán kíváncsi lennék a többire is. Eléri a 6 pontot (87).

A pocsék húsvéti időjárást két palack balatoni bor társaságában próbáltam kiböjtölni, gondoltam, ha már az ablakon nem süt be a nap, akkor legalább a pohárból jöjjön valami nyári hangulat. A Balaton mindkét partján szinte az össze jelentős termelő jó áron palackoz sokszor élvezetesnek bizonyuló chardonnaykat. Fontos szegmens ez, elég sok étteremben és szórakozóhelyen az ilyen és ehhez hasonló borok alakítják a kínálat derékhadát, így nem mindegy, mivel is találkozik a bor iránt érdeklődő publikum. Így az olcsó - és remélhetőleg jó - borvadászat jegyében kidugóztam két palackot, egy északi és egy déli parti neves termelő keze gyümölcsét.

Konyári Chardonnay 2012
Egészen világos, áttetszőbe hajló citrom szín, amit a kissé soknak tűnő maradék széndioxid egészen buborékossá, majdhogynem habossá dúsít. Illatát gyümülcsök vezérlik, bár van benne egy kicsit gely cukorkás aroma is. Lehet, hogy a fajélesztő az oka, mert ehhez hasonló tuttifruttis ízek elég sok roséban is megjelennek. Nem várt módon hosszú az utóíze, de kicsit üres, nincs semmi koncentráció és a savai sem elég pengék. Ebben a kategóriában egy fontos adalék: fröccsnek egészen kiváló lesz a nyári estékre. Amennyire emlékszem, a család másik pincéjének tavalyi alap chardonnay-ja picit mintha jobban esett volna. Eléri a 4 pontot (80).

Figula Chardonnay 2012
Világos arany színe sokkal koncentráltabbnak tűnik, mint a Konyári féle. Illata visszafogott, barackos, hársvirágos, mézes. A korty egyértelműen tömörebb és sokrétűbb, mint a Konyári, de élvezeti értékét rontja a cseres aroma, amit erőteljesebbnek éreztem, mint amennyi jólesett volna. A korty közepe tartalmasabb, de a vége kiüresedik és kicsit oxidált-öregecske utóízbe vált, semmi frissesség nem marad a végére. Úgy érzem, ennek a bornak nem igazán használt a hordó, egy ilyen alapanyag talán a tisztán tartályos változatában tud leginkább érvényesülni. Iható, de mérföldekre van a pince legjobb boraitól, például a Szilénusztól. 3-4 pont között (79).

Az én szememben veszélyes konstelláció a cabernet sauvignon, Villány és a 3000 alatti árcédula triumvirátusa. Nem őrültem meg, hogy bajom legyen az alacsony árral, de sajnos a saját praxisomban úgy tapasztaltam, hogy ezen a borvidéken, ebből a fajtából, ennyiért ritkán kapok olyat, ami után elégedettem csettintenék. Természetesen nem adom fel a kísérletezést, mert a remény hal meg utoljára és ez egy igen fontos szegmense a hazai borok kínálatának, sőt, talán a legtöbb ember még mindig ebben gondolkodik, ha boros ajándékozásról van szó.

Illata szép, erdei gyümölcsös, a hordóhatás minimális, az alkohol kicsit erőteljessé teszi az illat végét. Színe rendben van, átlagos bíbor árnyalatú. Szájban meglepően eleven, nem uralják tejes-krémes, túlbarikolos jegyek. Fajtajelleget nem sokat leltem fel, akár lehetett volna valami házasítás is, de végső soron azért fel lehet ismerni. Kellemes, erőteljes, de nem horzsoló tannin jellemzi, utóízében keserű csokis, füstös, dohányos aromák játszanak. 2500 alatti árért nem nagy vétel, de nincs is vészesen túlárazva. A 3000 alatti villányi vörösök között nem rossz választás. 5 éves kora ellenére nem lett punnyadt lekvár, ez mindenképp dicséretes. Ésszerű hordóhasználata miatt egy jóindulatú 5 pontot (84) ért el nálam.

Repül az idő, percre pontosan 1 éve indítottam útjára a blogomat. Ez idő alatt megszületett több, mint 100 poszt (egészen pontosan ez a 116-odik), amennyit olvasni talán nem sok, írni annál inkább. Aminek örülök, hogy hétről-hétre növekszik az olvasótábor, aminek nem annyira, hogy a hozzászólási hajlandóság - tisztelet a kivételnek - még mindig nagyon kicsi. Ez alatt az egy év alatt néha csökkent az írásba vetett lelkesedésem (szerencsére az ivásba sosem), de mindig sikerült túllépnem a holtpontokon és nem telt hét  anélkül, hogy ne írtam volna valamit. Jó dolog blogot írni, néha fárasztó, de többnyire élvezetes.

Az is inspirál, hogy néhány éve - a minőségi borok utáni érdeklődésem hajnalán - sokkal több olvasnivaló volt napi szinten a magyar blogtérben, könnyebb volt felvenni a fonalat. Én is így tettem, remélem egyszer eljön az a pont, amikor majd én is tudok egy kezdőrúgást adni valaki másnak. Sajnos fél évvel Albert Gazda után tavaly a müvalkesz is megszűnt, bár a GM-nél folytatják a jó írások közzétételét a szerzők (akik bővültek tehetséges, új szerzőkkel is), de a hozzászólások lehetőségének hiánya miatt a párbeszédek sajnos szinte teljesen leálltak a bloggerek és az olvasók között. Szerencsére jó ellenpélda a borrajongó, ahol elég sok érdekes eszmecsere fut a bejegyzések alatt. Remélem az írásaim színesítésével és az olvasószám bővülésével egyszer én is elérem azt, hogy ne csak egyirányú legyen az információáradat a bordogságon.

Az elmúlt egy év terméséből kiválasztottam néhány postomat, talán érdekes lehet azoknak, akik nem követik a blogot a kezdetektől. Annak ellenére, hogy valószínűleg jó néhány, sokak számára érdektelen dolog is kikerült, próbáltam változatos formában hozzányúlni a boros témakörhöz.

Az első posztomban rögtön egy kedvenccel nyitottam, végül is ezekről megy a legkönnyebben a diskurzus. A folytatásban aztán volt beszélgetés borászokkal, helyszíni beszámoló rendezvényekről, borhelyzet jelentés olaszországi étteremből, pincelátogatás, tokaji körkép, elmélkedés évjáratügyileg, dugókérdés sokadszorra. Írtam külföldi, itthon nehezebben hozzáférhető borokról, ha tehettem, mindig írtam a mögöttes dolgokról is, megpróbáltam nekem kedves, de magyar nyelven szinte nulla online anyaggal rendelkező borvidékekről is szélesíteni a látókört. Elmélkedtem kedvenc borászaim erősségein, vagy épp főzőcskézés közben készültek bor-étel párosítás jegyzetek, ami az egyik kedvenc témám. Sajnos ezekből nem annyi készült, amennyit én vagy talán mások szerettek volna, de reményeim szerint ez a jövőben majd változik.

Zárásul ezúton köszönöm az olvasónak a látogatásokat és főleg az eddigi hozzászólásokat!

Az egész valahogy úgy kezdődött, hogy még 2007-ben Portugáliában jártunk. Ott aztán volt időm megfigyelni mennyi hasonlóság van a portugálokban és bennünk. Már igen hamar kialakult bennem az érzés, hogy sok ponton egymásra hajaz Magyarország és Portugália életútja, a nagy sorsfordító történelmi eseményeink is sokszor egybevágnak. Ott is szinte tapintható a melankolikus, múltba révedő hangulat, mintha nem is a jelenben élnének, inkább a régi idők nagy sikereit siratják. Sok évvel ezután aztán úgy alakult, hogy a legnagyobb kedvenc, Tokaj mellett a portói borvidék is egyre jobban elkezdett érdekelni, és ott újra jöttek a párhuzamok, nem is kevés.

Mindkét borvidék, párját ritkító történelemmel bír. Tokajban hamarabb lett klasszifikáció (1730), mint Portugáliában (1756), de a portói borvidék volt az első, ahol konkrét szabályozást is bevezettek a termőhely védelmében. Mindkét borvidéknek volt egy meghatározó, a világon egyedülálló borstílusa, ami minőségben és egyediségben évszázadokig a világ élvonalába tartozott. Mindkét borvidék és ország életét a XX. században beárnyékolta a diktaturák réme, aminek a sok rémség mellett az egyik legnagyobb származékos bűne lett a minőség, mint kulcstényező lecserelése a mennyiségre. De a legnagyobb csapást az új divatirányzatok hozták el. Egyszerűen, ami régen a nagyság és minőség netovábbja volt, az elmúlt. Nem trendi édeset inni, nincs mivel, nincs kivel. Az ünnepek koccintó itala a nyugati kulturákban a champagne lett, mifelénk meg sajnos csak a cukrozott-mustozott borzadályok töltötték ki az űrt. Ma, a világban sikk a száraz bor. Pedig a cukor az jó, a cukor az szexi. A tökéletes harmóniát mindig az ellentétes pólusok tökéletes metszete adja, és mi lehet a savnak eszményibb párja, mint a cukor. A sav savanyú, a cukor meg édes. Olyan ez, mint az egyszeregy. A modern gasztronómiában már bátran játszanak ezekkel a lehetőségekkel, nem kell félni édesbort inni bizonyos ételekhez, mert néha jó, gyakran meg még jobb.

Hasonló választ adott mindkét borvidék ezekre a problémákra. Először is itt is, ott is az egekbe szökött a színvonal, szerencsére a mi legjobbjainkat is már a helyén kezeli a világ és a klasszikus portóiak is begyűjtöttek már számtalan elismerést. Másodszor pedig itt is, ott is beindult a nyomulás a szárazban. Itthon a 2000-es Királyudvar Úrágyát tekintjük az új időszámítás kezdetének, odaátról nem tudok ilyen konkrét borról vagy időpontról, de az biztos, hogy ott is elkészítették a maguk száraz referenciájukat.

Az utolsó érdekes egybeesés, ami után végre már a konkrét borokra térek, az a termékpaletta. Nem tudom, van-e a világon még egy olyan hely, ahol ennyire szerteágazó, már-már első pillantásra áttekinthetetlen borfajta létezik egymás mellett, mint Hegyalján (3, 4, 5 és 6 puttonyos aszú, aszúeszencia, eszencia, szamorodni, fordítás, máslás). Nem könnyű ezt űberelni, de Portóban ez is sikerült: white, drywhite, ruby, tawny, aged tawny (10, 20, 30, 40 years), colheita, LBV és vintage port.

A Ruby az alap. Általában több évjárat, különböző szőlőfajtái vannak házasítva néhány éves fahordós érleléssel. Palackozás után további érlelést nem igényel és nem is hálál meg.

A Tawny a rubyhoz hasonló, de hosszabb, kishordós érlelést kap, ennek hozománya a vajasabb, karamellesebb ízvilág.

Ezek után a hosszú érlelésű aged tawny-k (10, 20, 30, 40 years) adják a minőségi lépcső következő szintjeit. Itt az évszámok a házasítások egyes tételei érlelési idejének az átlagát jelzik. Tehát egy 10 éves tawny lehet, hogy felerészben 8 éves, felerészben 12 éves érlelést kapott.

Az évjáratos, hosszú érlelésű tawny (Colheita) már lassan kiveszőben lévő műfaj, de a Niepoort továbbra is életben tartja ezt is. Az egy évjáratból származó szüret gyümölcse minimum 7 évig együtt pihen egy kis tölgyfa hordóban. Palackos érlelést ezek után már nemigen igényel.

A Late Bottled Vintage egy viszonylag új kategória, kifejezetten az éttermi kultúra részére lett kidiffundálva, egyrészt kellett még valami, ami évjáratos, másrészt megfizethető és nem igényel hosszú palackos érlelést, mint a Vintage Port. A hatvanas években megszületett az LBV, ami 4-6 éves hordós érlelés után palackozva gyakorlatilag azonnal megmutatja az értékeit.

A csúcs az évjáratos portói (Vintage Port), az ára elég horror, 60-70 eurótól a csillagos égig megy. Csak a legjobb évjáratokban kerül palackozásra, viszonylag rövid hordós érlelés után, a legmagasabb élvezeti értékét azonban minimum 15-20 év palackos érlelés után fedi fel.

Most 2 Niepoort bor értékelése következik, egy ruby és egy tawny. Ősszel terveim szerint folytatom a sort.

Niepoort Ruby NV
Gyümölcsösség minden szinten, kicsit likőrös formában. Az analitika tükrében(102 gramm cukor, 20% alkohol, 100nál is nagyobb extract) valószerűtlenül fineszes, élő bor, eltűnik benne a tömérdek alkohol, extrakt és cukor. Hihetetlen módon tartja az értékeit bontás után, egy hét múlva is teljesen élvezhető. Nagyon kis mennyiség is elég belőle, igazi meditációs-relaxálós bor. Kb 11 euró, erős 6 pont (88).

Niepoort Tawny NV
Hasonló a rubyhoz de a barnásabb szín mellett kicsit fáradtabb bor, inkább a karamelles, aszaltgyümölcsös, cseresznyekompótos vonalon mozog, több fűszerességgel és kevesebb gyümölccsel és frissességgel. Ára szintén 11 euró, én a vinexustól rendeltem, itthon sajnos nem kapható, 6 pont (87).

Németh Attila sosem úszott igazán a rivaldafényben, de mostanság tényleg eltűnt, mint Petőfi a ködben. Rá is kerestem, hogy hol, milyen rendezvényen találkozhatott vele mostanában a lelkes publikum, de nem nagyon találtam semmit. Se egy interjú, se egy újságcikk. Semmi.
Talán az volt az utolsó, amit hallottam róla, hogy kivált a tőkéstársak közül, de még az okokról sem hallottam részleteket. Na meg azt, hogy a már nem is olyan új vállalkozásával, a Tokaj Alana boraival lenyűgözött jó néhány hardcore borkedvelőt, de hát az is csak egy nagyon szűk körnek okoz idehaza élményeket, lévén, szinte az egész exportra van szánva. A gyöngyöstarjáni pincészet elég régóta bonyodalom mentes, fix szortimenttel lepi meg a kedves közönséget. A kínálat alján a Concubina nevű vörös és fehér házasítás áll, ezen felül van két-három dűlő válogatású vörös és fehérbor és a végén két késői szüretes muskotály. A bortársaságnál már a 2011-es évjáratában jár a Barnatanya Syrah, de mi most a 2009-essel tettünk egy próbát, ami határozottan kellemes meglepetés lett. Nem mintha alacsony várakozásokkal indultam volna, sőt éppen ellenkezőleg, elég magassal, amit még így is űberelni tudott.

Közepes tónusú, vörös szín. Illata nagyon ínycsiklandozó: feketeribizli, szeder, bors és édeskömény. Kortyolva szaftos, egyszerre terjengősen széles és virgoncan savas, olyan 3 gramm körüli maradékcukra van, ami érzékszervileg nem igen detektálható, viszont az egészet izgalmasabbá teszi. Aromái szépen érezhetők az első pillanattól a lecsengés végéig, a hordós jegyek nem zavarják meg az ízek maradéktalan élvezetét. Sokáig nem érdemes nyitva tárolni, mert a kezdeti bombasztikus illatára rátelepszik egy kis öregbútoros, lakkos vonulat, ami nem áll neki jól. Eléri a 7 pont alját (90). Totálisan jó vétel.

Nem mindennapi fickó Louis Barruol. 1992 óta viszi a több évszázados családi birtokot, emellett nem kevés szőlőt vásárol fel szerte a Rhone völgyben. Tekintve, hogy évek óta a térség egyik legnagyobb sztárborászáról van szó, ez egy jó lehetőség arra, hogy egy borász keze munkája végigvizslatásával az egész borvidéket alkotó települések közötti különbségeket megismerjük. Ehhez persze olyan árképzés kell, hogy ne keseredjen meg a korty az ember szájában a számlákat nézegetve. Van itt minden, mint a vursliban: fajtiszta syrahok cote-du-rhone apellációktól kezdve a Crozes-Hermitages-on át egészen Côte Rôtie-ig. A pince legizgalmasabb tételei a Gigondas házasítások, amikből évjáratonként akár féltucat is születik. A legmagasabbra taksált Hominis-Fides már 100 pontos ajánlást is kapott.

A mostani címszereplő a belépő a szortimentbe, én még tavaly rendeltem 11 euróért, de azóta már kilencért is lehet kapni, ami teljességgel nonszensz számomra, ugyanis azóta ez a bor besöpört egy 90 pontos értékelést, ami ebben az árkategóriában azért nem mindennapi, a borászat egy közepes árfekvésű bora pedig bezsebelte a winespectator-tól az év bora választáson az ezüstérmet. Végül is elég fura lenne azon fanyalogni, milyen olcsó lett ez a bor, csak annyit javasolnék mindenkinek, akinek módja van ezen az áron beszerezni, az ne habozzon, mert nagyon megéri az árát.

Klasszikusan komoly, sötét, feketébe hajló bíbor szín. Illatában erdei gyümölcsök, málna és eper, érett, de nem lekváros formában. A két magyar mellett (Lakitető és Barnatanya) szagolgatva teljesen idegenszerű volt az illata, szinte mintha nem is ugyanazon fajta gyümölcse lenne. A buja, húsos felszínű korty simogatóan terül el a szájban, nemcsak amiatt forgattam sokáig, hogy minél többet tudjak meg róla, hanem egyszerűen mert olyan jóleső érzést okozott. Sokszínű, gyümölcsös rétegek (szilva és málna) bomlanak ki egymás után, és az egészet még színezi a szépen érezhető, határozott, füstös karakter. Savai nagyon rendben vannak, a tannin picit húz, de tökéletesen beépül, utóízében előretör a syrah feketeborsos karaktere. Bár a pincészet alapboraként van aposztrofálva, máshol lehet, hogy ez lenne a prémiumkategória. Erős 7 pont (91).  Nemcsak nekem tetszett.

Ha a Kislaki Bormanufaktúra korai borait néha az a kritika illette, hogy a hordó túl nagy dominanciával bír, akkor ezt a tézist szép lassan el is lehet felejteni. Ilyen intenzíven gyümölcsös, jó értelemben puritán, hibamentes vörösborral nem sűrűn találkoztam mostanában. Színe élénk és izgalmas, de nem túl mély tónusú meggylé. Illata száz százalék gyümölcs, nem ugrik ki a pohárból, de határozottan karakteres, két meghatározó jegye a szilva és eper, minimális tavaszi virágillattal kiegészülve. Savai nem túlzóak, de nem is kevesek, a tannin szinte csak a lecsengésben kap szerepet. Érdemes nyitás után hamar elfogyasztani, nem egy hosszútávfutó bajnok, és hasonló okokból hosszabb időre nem is fektetném el. Ez most jó, így, ahogy van. Tessék szépen meginni. Ha ezt a bort nem kapkodják el ennyiért rövid időn belül, akkor tényleg nagy gond van a hazai borfogyasztással.

Annyira belelkesültem erre a borra, hogy levélben rá is kérdeztem néhány részletre Gézától:

1. Saját telepítésű tőkék vannak Lakitetőn, milyen idősek a tőkék?
- Igen saját telepítés, idén lesz 6 éves.

2. Azért ilyen friss és gyümölcsös stílusú a bor, mert ez lesz ennél a fajtánál a jövőbeni koncepció vagy csak az ültetvény kora miatt ilyen és ez a jövőben változni fog?
- Most azt gondolom, ez lesz a stílusa, ezért alacsony terhelés mellett 12-13 közötti potenciális alkoholra szüreteljük, rövid héjon tartás után csak a színlével dolgozunk, 1000 literes ászok hordóban fejlődik pár hónapot, majd irány a palack. Egyébként alapvető cél 2011-től egy új egyensúly keresése, ami egyszerű egyenlet, megvalósítása évekbe fog kerülni: minél alacsonyabb potenciális alkoholszint mellett tudjunk fenolosan érett, tökéletes egyensúlyú szőlőt szüretelni. Ez egyébként a szőlészeti munkán fog múlni és a napra pontos szüreti időponton.

3. A syrah mellett tervezel-e még újabb szőlőfajtákkal?
- Idén termőre fordul a cabernet sauvignon a Vitézben, bár a Púposban már foglalkoztam vele..

Egy kóstolótársamnak is nagyon tetszett e bejegyzés tárgya, de ő kevesebbre taksálta a nagyobb mélységek hiánya miatt, nekem viszont ez a stílusú bor annyira hiánycikk a hazai vörösboros palettáról, hogy nem tudom és nem is akarom kevesebbre értékelni, mint 6 pont (87), azaz szép, magyar bor.

A nemzetközi kékszőlő fajtákból készített fajtaborok között szerintem nincs a syrah-nál sokoldalúbb, érdekesebb és finomabb fajta. Vagy lehet hogy van, de a számomra elérhető árkategóriában nem nagyon találok. A cabernet-et általában élvezem, de nem villanyoz fel igazán. Igazán a pinot noir Burgundiában mutatott arcára lennék kíváncsi, az meg annyi, amennyi. Merlotból találkoztam már szebb darabokkal, a csúcsra Pomerolban lehetne felhágni, de az igazán mutatós darabok ott is, megint csak a számomra megfizethetetlen kategóriába sorolódnak. Ha keressük a nagy, nemzetközi kékszőlő fajtát, amiből már most tudunk nemzetközi szintű borokat készíteni, akkor a syrah-nak legalább akkora figyelem és presztízs járna, mint mondjuk a cabernet francnak. Ráadásul syrah-ból gyakorlatilag már minden fontos vörösboros vidékünk (Villány, Szekszárd, Dél-balaton, Sopron, Mátra és Eger), sőt, még fehérboros (Somló) is készített nagy durranást. Sokat változott a világ azóta, hogy többen is alkalmatlannak tartották a syrah és Magyarország metszetét egy nagy bor létrejöttéhez.

Hihetetlen nagy divatja van a világban a fajtának,  igaz, elsősorban nem a klasszikus savvezérelt, észak rhone-i stilusúnak (amihez hasonlót akár Weningernél, akár Kreinbachernél is kóstolhatunk), hanem inkább a másik térfélen álló, gyakran magasabb alkohollal és beltartalommal bíró dél-rhone-i, gyakran házasított syrahnak. A manapság kultikus magasságokba emelkedő kaliforniai és ausztrál shirazok pedig még nagyobb méreteket öltenek. Részemről bármelyik stílusból vagy földrészről jöhet, ha jó - és szerencsére gyakran jó. A fenti eszmefuttatásom egy közelmúltban lefolyt syrah kóstoló miatt került rögzítésre. Az egyes tételekről annyi a mondanivalóm, hogy egy bor kivételével egyesével fogok írni róluk. A szicíliai Casa Girelli 2008 egy újrakóstolás volt, sok újat nem tudok hozzátenni az egy évvel ezelőttihez, talán csak annyit, hogy a skálán a gyenge ötösből az erősebb ötösbe csordogált át. A feleannyiba kerülő magyar borok (Légli Géza Lakitető 2012 és NAG Barnatanya 2009) és a szintén olcsóbb, dél-rhone-i sztárpincészet hordómentes itala is sokkal szebb formát mutatott. Részletek hamarosan.

A Hilltop borokat rendszeresen szondázom. Egyfelől kíváncsi vagyok, mit nyújtanak a hiperekben található borok egy ezresért, másfelől érdekes figyelemmel kísérni, hogy a cég a hazai borágazat egyik legnagyobb exportőreként milyen borokkal képviseli hazánkat az igen erős 4-8 eurós nemzetközi mezőnyben.

A sima Hilltop kármentő volt egy ételhez megálmodott, ám dugósnak bizonyult bor helyett, nem is brillírozott mellette. Az étel aromái sajnos elnyomták, bár nagy hibája nem volt, tunya savai kicsit bágyadt bor benyomását keltették. Egy ezresért csavarzárral nem rossz választás egy nyári grillparti mellé, de ezt a szintet nagyjából hozta tavaly a Szent István korona is, nagyjából e bor árának kétharmadáért. Ebben a szegmensben ez nagyon nem elhanyagolható szempont szerintem. Iható, de nem igazán élvezetes bor, 3 pontos (79).

A prémium változat már sokkal több értéket mutatott fel, szép fajtajelleges, vágott-fűves, zőldfűszeres és tvpaprikás fanyar aromák orrban és szájban, szép párhuzamban egymással. A korty végére már kicsit sok a zöldességből. Savai sokkal élvezhetőbbé és vibrálóbbá teszik, ezzel meg is csipi az 5 pont alját (84). Ezernyolc körüli árával nem tartozik a kihagyhatatlan kategóriába, de korrekt bort kapunk ezért az árért.

Újabb izgalmas kóstolón vehettem részt a Riesling webáruház új tulajdonosának a jóvoltából, ami egy fajta és két ország borai köré lett szervezve. A meghívásnak duplán örültem, mivel egyrészt olyan termőhelyek kerültek terítékre (Mosel, Nahe és Wachau), amelyekre nagyon kíváncsi vagyok, de messze nincs annyi tapasztalatom velük, mint amennyit szeretnék, másrészt a helyszín a számomra egyik legkedvesebb bisztróbár volt, ahol nagyon sokszor megfordultam az utóbbi 2 évben és ahonnan életem legjobb éttermi élményeit eredeztetem.

Egy jó hírt is megosztott velünk a házigazda, miszerint annyi jó borral találkozott ezeken a borvidékeken (amit meg szeretne mutatni a hazai közönségnek, de nem férnek be a webshop keretei közé), hogy hamarosan egy másik oldalt is fog nyitni finewines.hu néven, ahol a rieslingen kívüli német és osztrák ill. pár burgundy pincészet borai (zöldveltelini, pinot noir, sauvignon blanc és egyéb, különleges fajták) lesznek fokozatosan feltöltve a kínálatba.

A kóstolásom konklúziójának rövid summázata: Ausztria - Németország 0-1.

Lehet, hogy bennem van a hiba, de Ausztriából még mindig nem ért el a nagy “hűha” élmény. Sosem okoznak csalódást, hibátlan szerkezetet, szép illatokat és finom ízeket persze most is hoztak szép sorjában, de amikor a sor közepén ráálltunk a német vonalra, rögtön fülig ért a szám. A németek, különösen a moseliek olyan szintű hibátlan élvezetet és harmóniát sugároznak, amire nem nagyon tudok jelzőket találni.

A kóstolt borok:

Prager: Riesling Federspiel Steinriegel 2012
Nagyon tiszta és intenzív, illatában alma, virág és édes barack. Szájban penge savak és olivaolajos tapadás jellemzi. Közepesen komplex és elég hosszú, a végére kicsit sok a petrolosság. 6 pont (88)

Weingut Zottl: Riesling Smaragd Achleiten 2011
Érdekes aromák párolognak a pohárból: szalma, száraz fű. Kicsit oxidált hatású, messze nem olyan friss és átütő, mint az előző volt. Kicsit lustább is ez a bor, nem igazán acélos szerkezet, de azért laposnak sem lehetne nevezni. A kortyközepi gyümölcsösség (egres és barack) az utóízében akácmézes fűszerezést kap.
6 pont (87)

Weinrieder: Riesling Reserve 2009
A többiek savszegénynek titulálták, én úgy látszik, jobban tolerálom az ilyesmit. Valóban. A maradékcukor és a tömörebb szerkezet kicsit elnyomja a savérzetet, de nekem ez még így is elégséges maradt. Sárgadinnyés, déligyümölcsös illat, késői szüretes jegyek. A magasabb alkohol (14) szépen beintegrálódik, nem borítja fel az egyensúlyt. 6 pont (87)

Weinhof Herrenberg (Loch): LochRiesling 2011
Hűvösebb karakter, harsány zöldalma illattal, végén a petrolosság érvényesül. Kicsit zavaró széndioxidos pezsgéssel. 5-6 pont (86)

Weingut von Racknitz: Riesling trocken von- Schieferboden 2011
Agyagos-gyurmás, akár somlóiasnak is nevezhető illat. Szájban is marad a mineralitás érzete, mind ízekben, mind savszerkezetben. Krétaporos, meszes, sós dominanciák, de primer gyümölcs ízt is felmutat, pikáns és vibráló lecsengéssel. 6-7 pont között (89)

Josef Leitz: Magic Mountain Riesling trocken 2011
Zárkózott, kicsit fülledt illat, egy kis szellőztetés után viszont jönnek a gyümölcsök. Nagyon metsző savak, acélos szerkezet, friss és fineszes, de a savérzet nálam már a fájdalom határnál jár. Nekem jellegében hasonlít a Huet 2010-es chenin blanjához. Zsíros, nehéz ételek mellé kiváló választás lehet, magában azonban 1 pohárnál többet nem kérnék belőle. 6 pont (87)

Hermann Dönnhoff: Riesling Roxheimer Höllenpfad trocken 2011
Gyurma, bodza, sauvignon blanchoz hasonlatos vizes-füves jegyek. Igazi körző-vonalzó bor. Szép fajtajelleg, precíz szerkezet, hiba nélkül. Szájban is hozza az orrban már megcsillantott ásványosságot, mellette szép barackos aromák is ízlelhetőek. Ennek ellenére nem nőtt a szívemhez, inkább amolyan “homlokráncolós”, asztal felett hümmögős, megfejtős bor. 7 pont (91)

Weingut Knebel: Röttgen 2011
Szuper intenzív illat, déligyümölcsök (elsősorban mandarin) és méz. Az alkohol nem sok (12,5), de érzetre még kevesebb, komplex, játékos, öblös. Szép lecsengésében is az érett gyümölcsök uralkodnak, semmi kesernye vagy túlzott petrolos hatás nem rondít bele az élvezetes összképbe. Erős 7 pont (91)

Joh. Jos. Prüm: Graacher Himmelreich Spatlese 2011
Az este bora. Igazi örömbor. Jellemző, hogy ennél írtam a legrövidebb feljegyzést, holott háromszor is visszakóstoltam. Brutálisan gyümölcsös, érett mangó és szaftos alma. Vitathatatlan nemzetközi klasszis. Még ezért az árért (7200Ft) is jó vételnek tartom, életem egyik legjobb borélménye. 8 pont (93)

Weingut Weinrieder: Riesling Beerenauslese 2011
Illatában őszibarack, ízében tömény kajszi lekvár, a végén a cukor eluralkodik, pedig a korty közben szépen tartanak a savak. Hullámzó élményt nyújt, először fura a pezsgő érzés a nyelven az édesség mellett, a vége már kicsit lapos a cukortól, de nagyon ízletes és jól fogyasztható bor. A sok édes tokaji után érdemes kipróbálni, hogy más műfaji keretek között mit lehet alkotni édesfronton. Izgalmas ital, de az 5300 Ft-os árával olyan árkategóriába kerül itthon, ahol például a Nobilis Ahogy termettjével és a Kikelet Szamorodnijaival kell ringbe szállnia és ott nem sok esélye lesz igazán nagyot villantani. A 7 pontos élményt azért így is hozta (90).

Köszönöm a meghívást Tar Ferencnek!

A tegnapi facebook-os dohogás (Szilágyi László hiánya miatt) után gondoltam, hogy kellene írnom valami pozitívat is erről a remek díjról, így összeszedtem hirtelen egy tucat jelöltet, akiket ilyen-olyan okok miatt érdemesnek tartanék a győzelemre. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy a többieket nem tartom érdemesnek a címre, de mindenkiért nem lehet ugyanúgy lelkesedni. Sok személyes kedvencem sem fér bele egy ilyen kurta válogatásba és az is előfordulhat, hogy mások teljesen más nevekből állítanák össze a javaslataikat. Szerintem pont ez a szép benne.

ABC sorrendben és szigorúan szubjektíven, csak az értékekre és nem a hiányosságokra koncentrálva szedtem össze a 12 nevet:

Balogh Zoltán - Somlói Apátsági Pince. Írhatnék sok okot, hogy miért került a listámra, de valamiért Zoliról ez a Gandi idézet jutott most eszembe: "Először nem vesznek tudomást rólad, aztán kinevetnek, aztán harcolnak ellened, aztán győzöl."

Bárdos Sarolta - Tokaj Nobilis. A legtradícionálisabb, ugyanakkor az egyik legmodernebb tokaji szortiment, mustként házasított furmint hárslevelűvel, félszáraz muskotállyal, önállóan palackozott kövérszőlővel, és még sok minden mással.

Berecz Stephanie - Tokaj Kikelet. A legjobb dűlős hárslevelűket és nem egyet a legjobb szamorodnikból innen kóstoltam. Az első dűlő, aminek a boraiba beleszerettem, a Váti, neki és a pincészet szőlészének, Berecz Zsoltnak köszönhető.

Bodó Judit - Bott Pince. A legletisztultabb furmintok szülőföldje. A 3 grácia annyit tett együtt hegyaljáért az utóbbi években, ami már önmagában elegendőnek kellene lennie a borvidék újbóli csúcsra emelkedéséhez.

Heimann Zoltán - Heimann Családi Birtok. Most nincsenek annyira reflektorfényben, olyan sok a feltörekvő kispincészet mindenfelé, de nem baj, pont ezért emelném ki őket. Ugyanis szerintem az sem könnyebb feladat, ha valaki évről-évre nagy palackszámban készíti a korrekt mindennapok borát és mellette a legjobb szekszárdi házasításokra is marad energia és akarat.

Légli Géza - Kislaki Bormanufaktúra. Termőre fordulnak az új ültetvények, gyűlnek a tapasztalatok, kopnak a hordók, szép lassan beérik a munka gyümölcse. Talán az egyetlen pince hazánkban, ami kétezer körül minden kategóriában tud élvezetes és egyedi borokat készíteni, legyen az fehér, rózsaszín, piros, vörös vagy buborékos. Plusz pont a csavarzáras tételekért és a világbajnok bodzaszörpért.

Losonci Bálint - Losonci Pince. A Mátrából simán elférne itt mindhárom tőkéstárs Németh Attila Gáborral karöltve, de valahol csak meg kell húzni a határt. A Mátrából az első választottam sokszínű palettájával, sok jól fogyasztható borával emelkedik ki a megfizethetőbb szegmensben is és a legszebb, magyar népmesékre hajazó címkéivel.

Szecskő Tamás - Szecskő Pince. Szinte minden bora magyar klasszis szintig emelkedik. A Julianna 2010-es évjárata nekem mérföldkő volt a mátrai borok vonatkozásában.

Tarnóczi Zoltán - Orsolya Pince. Kadarka, zweigelt, leányka, nem is sorolom tovább, hogy milyen sok fajtával értek kiemelkedő magasságokba. Nem minden boruk hengerel le, de mindig izgalmasak és szerethetőek.

ifj. Weninger, Franz - Weninger Pincészet. Ráspi és Weninger nagyjából ugyanakkora kedvencek nálam, de az utóbbi időben Franz Weninger olyan szintű élményeket szállít futószalagon, hogy egyszerűen kihagyhatatlannak tartom bármilyen kedvenc listából.

Szentesi József - Szentesi Pince. Mikrotételek nagymestere, még olvasni is élvezet a rengeteg izgalmas fajtáról, amiről még nem is hallottam. Talán életem legjobb kékfrankosát is neki köszönhetem.

Takács Lajos - Hollóvár Pincészet. Somló és az egész magyar boros élet egyik legérdekesebb és legmegalkuvásmentesebb embere. Látszik a borain is, gyakran megosztóak, de mindig egyediek és izgalmasak.

Szívesen látnám kommentekben a kedves olvasók kedvenceit is.

A múltkori rajnaizás legjobbjaként, úgy éreztem kijár neki egy külön bejegyzés. Már a nyolcadik Molitor generáció űzi a borász mesterséget a Mosel völgyben. 38 hektárjukkal a közép moseli vidék legnagyobb borászatként jegyzik őket, de szerencsére a mennyiség nem megy a minőség rovására. Már a külcsínből is lehet következtetni német származására a bornak, a címke puritán, a bor neve pedig hosszú és kacifántos. Bár a hosszú elnevezés nem igazán segíti a pontos eligazodást a temérdek (2009-ben harminc különböző rizlinget palackoztak) bor között. Ennek a (fél)száraz bornak a címkéje teljesen megegyezik az édes változattal, a megkülönböztetés kizárólag a hátoldalon található információ segítségével lehetséges. Végülis a lényeg úgyis a palackban, nem a palackon van, abban pedig nem sok kivetnivalót találtam.

Érett, sötétebb árnyalatú arany szín. Klasszikus rajnai buké:alma, déli gyümölcsök, finom petrolosság és érett sárgabarack. Szájban egyfelől hömpölygös és gömbölyded, már-már olajosan sűrű, másfelől viszont virgonc savai révén fiatalosan élénk érzetű. Utóízét szépen kiemeli a déligyümölcsös zamatossága. Finom és szórakoztató, de nem nélkülözi a kellő komolyságot sem, 7 pont (90)